2011. november 21., hétfő

Támogass minket és mi megajándékozunk!

Sokat gondolkoztunk, hogy mivel tudnánk megköszönni támogatóink, adományozóink segítségét. Mindenképpen egyedi és limitált ajándékot szerettünk volna adni.

És végre megszületett az ötlet, a régen várt meglepetés: elkészültek a német dog fajtamentés új pólói!!!

A pólók korlátozott számban készültek, de még van belőlük bőven! Támogasd munkánkat legalább 3.000 Ft-tal, és egy általad választott méretű pólót adunk ajándékba!

A befolyt támogatást teljes mértékben az egyesület által mentett német dogok ellátására fordítjuk (állatorvosi költségek, élelem, elszállásolás, stb.)
A német dogos pólók mellett pedig idén újra elkészült a Futrinka Támogatói Határidőnapló!


Tavalyi év sikerén felbuzdulva úgy döntöttünk, idén is elkészítjük a Futrinka Egyesület határidőnaplóját! A napló idei igényes megjelenése Vitéz Petra munkáját dícséri, a naplóban szereplő képeket tagjaink, önkénteseink készítették. Külön köszönettel tartozunk még Wieden Krisztának, aki idejét, energiáját nem kímélve dolgozott azon, hogy a határidőnaplónkat ismét büszkén bocsáthassuk a nagyközönség elé.

Ezt a határidőnaplót adjuk támogatónk mellett azoknak is, akiknek szeretnénk megköszönni egész éves odafigyelést, belföldi és külföldi partnereinknek, állatorvosainknak, dizájn-munkákban segítőinknek. Viszonylag sok embernek és csak remélni tudjuk, hogy ők legalább annyira örülnek neki, mint amilyen szeretettel és odafigyeléssel mi készítettük.

Néhány támogatónk is hozzájuthat ajándékként, de csak a készlet erejéig tudjuk adni, kereskedelmi forgalomban nem kapható, s a elfogy, nem gyátrjuk után, mert arra már nincs keretünk. Én már biztosan nem maradok le. És ti?

Hogy hogyan juthattok hozzá ajándékainkhoz, honlapjainkon minden részletet megtaláltok!

2011. november 15., kedd

Indra története

Szeretnénk Nektek elmesélni Indra történetét.

Indrára egy netboard fórumtársunk, jeejee (Zsuzsa) hívta fel a figyelmünket. Egy kollégája kutyája volt, de a kutya problémásnak bizonyult: nem volt szobatiszta. Emiatt a család úgy döntött: mennie kell.
Zsuzsa segítségével a kutya egy panzióba került, ott várta meg, hogy a szükséges oltások és a tüzelés befejezése után átköltözhessen hozzánk, Tárnokra. Ezúton is köszönjük, Zsuzsa!


Indra egy 1 év körüli, foltos német dog szuka. Kezdetben visszahúzódó, félénk, instabil kutya volt. Nem értette – talán még most sem érti igazán - a változásokat maga körül.
Ahogy az idő múlik, egyre oldottabban viselkedik, már-már egy igazi kedves, játékos, bolondozós kutyát ismerhetünk meg benne. Bár új helyzetekben még mindig bizonytalan, nem mindig tudja, hogy mi is a „helyes” reakció egyes szituációkban. Valószínű, hogy kiskorában nem sokat törődtek vele, nem ismertették meg vele a környezetet, kimaradt a szocializáció az életéből, ezért lehet, hogy új helyzetekben könnyen bepánikol, bizonytalanná válik.

Érkezése után nem sokkal egyik hétvégén Réka jelezte, hogy Indra nincs jól: levert, nem tud lábra állni, ha felsegíti őt, akkor nem marad talpon, összerogyik. Orvoshoz kell vinni. Páran átszerveztük a programunkat és már indultunk is Tárnokra érte. Az orvoslátogatás során vettek tőle vért, hasi ultrahang vizsgálaton esett át, vizelet mintát vettek tőle. Ekkor a láza már 40 fok felett volt. Kapott lázcsillapító injekciót is. A másnapi vérvétel eredmények szerint nem indokolta semmi a kutya állapotát. Indra másnapra már sokkal jobban lett, láza nem volt, és jókedvűen teltek a napjai. Itt még nem gyanakodtunk, hogy ez még csak a kezdet volt.

Körülbelül 2 héttel az első orvoslátogatás után, Indra elkezdett tüzelni. Újra. Mivel Indra pont akkor tüzelt, mikor az Egyesület gondozásába került, így félő volt, hogy valami nincs rendben, ez egy nem teljesen normális folyamat. Úgy döntöttünk, lássa orvos, mert ennek a vérzésnek a hátterében akár komolyabb probléma is állhat. Akár méhgyulladás is okozhatja.
Alapos ultrahang vizsgálat után azonban megnyugodhattunk: Indrával látszólag minden rendben, csak a természet játszik furcsa játékot velünk... egyszerű tüzelésről van szó.
Ismét eltelt kb 2 hét.. Vártuk, hogy a nagylány túl legyen ezen a tüzelésen is, hogy utána áteshessen az ivartalanításon és már semmi ne álljon a gazdisodása úrtjába. 

Ám, Indra ennél izgalmasabbra tervezte az elkövetkező időszakunkat. Nem érte be egy szimpla tüzeléssel… A hétvégén a fajtamentés vezetőjének telefonja csengett és mikor meglátta, hogy az éppen Tárnokon műszakot vivő önkénetesek hívják, már sejtette, valami rossz hír lesz. Nem is tévedett. Léna kétségbeesett hangja csengett a telefonban: Indra pérája nagyon csúnyán be van duzzadva és mintha ki is lenne fordulva. Azonnal telefonos konzultáció az állatorvosunkkal: látatlanban is szinte biztos volt a diagnózis… Indrának sikerült egy hüvelyelőesést is produkálnia, ami nem ritka, főleg a nagytestű, fiatal kutyáknál. Másnap este irány ismét az állatorvos! Este át is esett a műtéten. A műtét jól sikerült, bár Indra kicsit nehezen aludt, minden rendben zajlott. A hüvelyi műtét mellett egyúttal az ivartalanításon is átesett, hogy ne kelljen rövid időn belül még egyszer a műtőasztalra feküdnie… A műtét– és a nem mindennapi fuvar után (amit ezúton is köszönünk Polginak és Rékának) – Indra újra elfoglalta tárnoki rezidenciáját.

Mindannyian megnyugodtunk, hogy szegény Indra, bárjól kijutott neki a gondokból, de most már biztosan minden rendben lesz vele. Egy pár napig úgy is tűnt, talán ezúttal igazunk lesz. Bár a műtét utáni első pár napban nem volt széklete és vizelete sem igazán, de a kedve és az étvágya jó volt, és láza sem volt. Azért a biztonság kedvéért a kezelőorvosa – akinek ezúton is köszönünk mindent -, kilátogatott hozzá Tárnokra, hogy szemügyre vegye, mi lehet a székrekedés és a nehéz vizeletürítés hátterében. Vélhetőleg egy ödéma alakult ki neki a hüvelyi műtét helyénél és ez akadályozta a széklet- és vizeletürítésben. Kapott injekciókat, egy kis gyorssegélyt, így másnapra meg is lett az eredmény: volt széklet és vizelet is. Tovább reménykedtünk, hogy innentől már tényleg csak jobb lehet, már nem történhet semmi…
De korai volt az öröm...
Indra vasárnapra ismét belázasodott, nagyon levert volt, alig akart előbújni a házőából, nem nagyon evett...és a séta sem nagyon érdekelte.

Így hétfőn megint ellátogattunk az orvoshoz. Ismét egy ultrahang vizsgálat, amelyen kiderült, hogy a hüvelyi műtét csúnyán begyulladt, ezért újra fel kell nyitni és kitisztítani a sebet, illetve az ott kialakult tályogot. Az ivartalanítási sebe gyönyörűen gyógyul, a varratokat már ki is lehetett szedni. Tehát Indra ismét túlesett egy műtéten. A műtét után egy pár napig megfigyelésre az állatorvosi rendelő vendégszeretét élvezte. Bár kicsit tartottunk tőle, hogyan fogja viselni, de szerencsére értékelte, hogy melegben tölthette a műtét utáni napokat és nem tett kárt semmiben. A műtét utáni 3. napon már teljesen láztalan volt, jó kedvű és az étvágya is visszatért, így orvosi tanácsra „haza költözhetett”. Számára a „haza” egyelőre Tárnokot jelenti, de reméljük, hogy most már, ennyi baj és kínlódás után, eljön Indráért is az Igazi. Az Álomgazdi. Akinél melegben, szeretetben és nyugalomban töltheti a hátralévő életét, és soha többet nem kell csalódnia.

Indra azóta szerencsére jól van. Újra jó kedvű, újra egészséges. Reméljük, hogy most már nem is lesz több komplikáció. A Futrinka Egyesület Német dog Fajtamentő Csoportjának ez a fontos. Ez a feladatunk, ezért vagyunk. Ám a mi anyagi lehetőségienk is korlátozottak. Indra állatorvosi költségei pedig már messze meghaladják a százerer forintot, amit már kifizettünk. Ha hozzá tudsz járulni Indra állatorvosi költségeihez akár pár száz forinttal is, az számunkra hatalmas segítséget jelent. Az adományokat a Futrinka Egyesület K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-57561000 számláján tudjuk fogadni. A megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni: "DOG INDRA". Az adományok alakulásával ezt a blogbejegyzést frissíteni fogjuk! Köszönjük!


2011. november 21-ig összesen 5.000 Ft adomány érkezett Indra orvosi költségeire. Köszönjük K. Eszternek!

2011.. november 23-ig további 5.000 Ft adomány érkezett Indra orvosi költségeire. Köszönjük K. István Norbertnek és M. Szilviának! Így eddig összesen 10.000 Ft adomány gyűlt össze.

2011. november 29-ig további 13.000 Ft adomány érkezett Indra orvosi költségeire. köszönjük Dr. T. Krisztinának és K. Istán Norbertnek. Így eddig összesen 23.000 Ft adomány gyűlt össze.

2011. november 1., kedd

Lájkolj a német dogokért, tacskókért, magyar vizslákért és egyebekért!

A Szerencsejáték Zrt. egy új sorsjegyet tervez kiadni, melynek minden értékesített darabja után 2 Ft-tal egy, a Facebook közönsége által kiválasztott szervezetet támogat a teljes értékesítési időszak alatt. (Összességében ez a támogatás a 10 millió Ft-ot is elérheti, amely a kiválasztott szervezet működésének alapját teremtheti meg egy olyan időszakban, amikor az általános tendencia az adományok csökkenése és az adó 1% bevétel várható alakulása is negatív irányba mozdul.) Ez a szerencsés szervezet akár mi, a Futrinka Egyesület is lehetnénk, ehhez azonban szükségünk lenne arra, hogy a támogatóink


- először lájkolják a Szerencsejáték Zrt. Facebook oldalát itt ---> http://www.facebook.com/#!/szerencsejatek.zrt

- ezt követően a bal oldali menüsorból válasszák ki az Állati sztárok alkalmazást ---> http://www.facebook.com/#!/szerencsejatek.zrt?sk=app_273600716005787

- majd a megjelenő grafikus felületen a "támogatás" pontra belépve a Futrinka utca Kutyavédő és Kutyás Szabadidősport Egyesületre adják le a szavazatukat. Mindössze ennyivel megteremthető lenne, hogy a továbbiakban is folytathassuk az öt éve megkezdett fajtamentési tevékenységünket, német dogok, tacskók és magyar vizslák számára teremtve ezzel új lehetőséget és esélyt adva olyan keverék kutyáknak, akik hátránnyal indulnak a gazdikeresésében koruknál, viselkedésüknél vagy egyszerűen csak megjelenésüknél fogva.

Szomorú dolog, hogy általunk elismert szervezetekkel "versenyezni" vagyunk kénytelenek, s ha végül nem mi leszünk a szerencsések, akkor is örülni fogunk a nyertes sikerének. De addig azért küzdünk és szeretnénk mi részesülni ebben a számunkra hatalmas támogatásban, így kérünk titeket, vigyétek hírét, segítsetek, lájkoljatok, szavazzatok!

Egy ember csak egy szavazatot adhat le, így itt most nem az a cél, hogy minden nap szavazzon valaki, hanem hogy egyszer ránk szavazzon. Köszönjük!