2012. december 14., péntek

Ismerjük meg Pepét!

Mielőtt megpróbálnám összefoglalni az eddigi tapasztalataimat, kapcsolatunkat Pepével, előtte annyit hadd mondjak el, hogy Pepe az első ideiglenesen befogadott kutyám (na jó, Anselmo is volt itt 2 napot :)), szóval mondhatni nem sok tapasztalattal vágtunk bele. Ezt azért szeretném kihangsúlyozni mert ez egyáltalán nem ok arra, hogy még csak meg se próbáljuk, még akkor is, ha már az elején tudtunk Pepe egyetlen nehézségéről: a más kutyákkal való rossz kapcsolatáról.
De előre szóltak nekünk, és ahogy olvasgattam Pepe facebook-os oldalát, ott is mindenhol fel volt tüntetve ez az információ, tehát így is készültünk. Ezt is azért emelem ki itt az elején, mert tudom, hogy sok kutyát azért adnak vissza mert olyan problémák voltak vele, amit már ELŐRE amúgy is lehet tudni. Nahát! Ez a mi esetünkben annyit tesz, hogy az elején el kellett hessegetni a képet, hogy Pepe majd a többi kutyával szelek szárnyán repülhet gondtalanul, de ki tudja, talán majd egyszer...
Szóval Pepe S.O.S gyorsasággal került hozzánk, az első találkozásnál sem volt túl izgatott, a lakást hamar körbeszaglászta és már le is huppant a takarójára (akkor még a földön...)

Először akkor talán kezdjük is Pepe bemutatását házon belül: az első nap amikor otthon maradt egyedül nagy lutri volt mindenkinek, vajon milyen állapotokra fogunk hazaérni? 
Egyetlen meglepetés mindössze annyi volt, hogy Pepe erősebbnek bizonyult a régi nappali ajtónál, ezért mire hazaértünk a királyság új székhelye felkerült a kanapéra és azóta is onnan figyeli királysága történéseit. No ennyit arról, hogy kutya nem megy a kanapéra, de sebaj, mert ezen kívül a lakásban még egy porszem, egy elhagyott zokni (a zoknikra még visszatérek :)) sem lett arrébb rakva, váó! Így hamar kiderült, hogy Pepe eszméletlen jól viselkedik a lakásban és kevesebb, mint 2 hét alatt teljesen(!) leszokott az ugatásról is, habár a szomszédos információk alapján addig is maximum 10-12 percet ugatott.
Ahogy teltek a napok, Pepe is élénkebb lett és olyan csínyeket próbált elkövetni mint: nesztelenül kiemelni egy papírzsebkendőt a szemetesből és elcsenni a letett zoknit, a hadi károk 1,5 hónap alatt, mióta Pepe itt van:
- kb 5db kettétépett zsebkendő
- 2 db - a sarkánál kirágott zokni
De akkor vajon, mit csinálhat amíg egyedül van itthon? Szegény biztos unatkozik kicsit... Jelentem Pepe erre kitalált egy tökéletesen működő, új és innovatív stratégiát: ALSZIK!
A nap 24 órájából kb 20-at. Nem viccelek! Most már ott tartunk, hogy amikor látja, hogy indulni készülünk sem kel fel a kanapéról, és amikor hazaérkezünk sem mindig teszi meg azt a kb 30 cm-es szintkülönbséget, amíg le kellene csúszni onnan, meg még vissza is kellene mászni, persze megértem... (erről még a velünk való kapcsolata résznél írok)
Két mély alvásperiódus között szoktunk még azért játszani is, abba nagyon belejön, szeret játszani, labdázni, birkózni, de 10-15 perc után egyszer csak mintha lelőnék, elterül, a labda elgurul, a játék kiesik a szájából és zzZZzzzZZ tovább..:)
Remélem ennyiből már kiderült, hogy Pepe és a lakásban tarthatóság természetesen összetartozó fogalmak!

Akkor menjünk el sétálni, és térképezzük fel Pepe lelkének sötétebb bugyrait!
A sétákat mindig várja, szambázik a csóválástól az egész háta! Mivel Budapest belvárosában lakunk ezért nincs olyan séta amikor ne találkoznánk más kutyákkal, ezért már az első alkalommal látszott, hogy tényleg vannak bajok az ismerkedéssel, így néz ki egy találkozás:
1. Pepe kiszúrja, csóvál, csóvál, csóvál
2. Pepe szaglászik
3. Pepe éktelenül ugat, ugrál és néha odakap
4. Pepét elviszik
Emiatt sajnos sokáig a kutyafuttatóban is csak egyedül lehetett, a sétáknál is kommandózni kell vele kicsit, de semmi komoly problémánk nem volt még! Egyébként szépen sétál, néha kicsit húz, de hamar elfárad (kb 45-50 perces séta után), olyankor már csak battyog az ember háta mögött.
Réka fényképes beszámolót küldött Pepe ismerkedési szokásairól

Visszatérve a fő problémára: mit lehet csinálni? Ez ugye így nem jó módszer, hogy kerülgetni kell minden kutyás helyet és Pepe is szeretne ismerkedni, csak a módszere nem túl elegáns és kifinomult na...Itt azért fontos megemlíteni, hogy Pepe már 8 éves, életét eddig kerti kutyaként élte, valószínűleg nem is volt nagyon szocializálva más kutyákkal, ezenkívül az egyedül töltött fél év is rátett még egy lapáttal arra, hogy saját elképzelései szerint cselekedjen.
Olyan néha mintha egy zsémbes idős urat szeretnénk pörgős társaságba bevezetni, Pepe maga Mr. Darcy! Nem tud ismerkedni, mindenkinek sértő és vad megjegyzéseket tesz, oda nem illő a viselkedése, a többiek kerülik és nem szánnak időt arra, hogy igazán megismerjék..Pedig Ő igazán nagyon szeretne közelebb kerülni másokhoz, csak olyan "elefánt a porcelánboltban" az egész viselkedése..
És itt már meg kell említenem Henit is, aki a többi Futrinkás kutya trenírozása mellett/után velem és Pepével is foglalkozott, tanácsokat adott, amit itt is nagyon szépen köszönünk!
Heni a találkozókra mindig hozta valamelyik saját kutyáját is, akikkel láss csodát - a szokásos elefánt köszöntés után - Pepe összeismerkedett, együtt sétált velük, semmi veszedelmes dolgot nem művelt, juhuu! Az viszont kiderült, hogy Pepe extrém stabil idegrendszerű, semmi nem tud félelmet kelteni benne, amivel nevelni lehetne.
Ezért első körben megpróbáltunk a jól bevált jutalomfalatokra alapozni, vagyis, hogy Pepe figyelmét mindig ezzel kell lekötni, amíg másik kutya van a közelben, ezzel kell jutalmazni ha jól csinál valamit stb. Aha, ha az úgy lett volna! Amíg még kicsi kolbászdarabok voltak nálam addig még működött, de a "sima" tápra annyi volt a válasza, hogy: " Komolyan? Ezzel? Hah!"
Úgyhogy a jutalomfalatos megoldás sem hozott teljes sikert, pedig már az összes kabátom összes zsebében annyi kaja volt, hogy jól lakna a kerület összes kutyája. :)
És persze egy kutyafuttatóba még mindig nem lehetett bevinni, de így még az utcán sem ismerkedett vele senki szívesen.
Jött a következő tortúra: a szájkosár juhé! Na azt vajon, hogy fogjuk megszerettetni vele? Olvastam össze vissza, mindenfelé, hogy megtaláljam a tuti módszert, de nem kellett annyira sietni, mivel a létező összes szájkosár rossz volt a fejére, (az a gyönyörű, összevissza arányokkal rendelkező keverék feje) :) kecses mozdulattal leszedte az összeset, sebaj!
Szerencsére megoldottuk ezt is, és gyönyörű új, bőr szájkosárral kezdtünk ismerkedni. Az első pár alkalommal csak játszottunk vele, nem erőltettem, kb 1 hét után már az utcára is abban mentünk. A séta első 5 percében még próbálja leszedni, de azután már nagyon szépen sétál benne, azt hiszem ez igazi siker! (Kezdő kutyatartó-Problámás kutya 1-0)
Még csak 2 hét telt el így, de már vannak apró sikerek, szépen lassan a maga tempójában haladunk, próbálunk minél többet ismerkedni, közeledni másokhoz.
Az igaz, hogy sokszor nem egyszerű, sokszor már én is türelmetlen vagyok, bosszant, hogy nem megy neki, de aztán mégiscsak sikerül, ha nem, akkor majd legközelebb és az ember örül, mert ezzel is közelebb kerülünk a célunkhoz, örömet okoztunk a kutyának is és mi magunk is tanulunk. (Azért nem csak a kutya a problémás mindig, ugye?)
Pepe igenis tud tanulni és változni, de türelem, türelem, türelem kell hozzá és következetesség! Aki azt hiszi, hogy ilyennek születni kell, annak elárulom, hogy 22 éves vagyok, következetes nevelést még nem igen volt alkalmam kipróbálni, de van látható eredménye az én munkámnak is, aminek nagyon örülök. Saját magam is jobban érzem tőle, jó érzés, hogy a kutyával közösen sikerült elérnünk valamit.

Innen pedig szeretnék áttérni Pepe és az én kapcsolatomra:

Pepe nem egy öleb, nem egy bújós, lelkizős kutya. Valakinek ilyen kutya kell, valakinek nem. Pepe nagyon értékeli és hálás az ételért, a játékért, a simogatásért, a kanapéért és a takarójáért, de csak a maga módján. Néha megnézi mit csinál az ember a lakásban, vagy fél szemmel figyel és odakuporodik mellém, ha leülök a kanapéra. De nem mászik az ölembe, ritkán hajtja a fejét a lábamra, nem mindig néz a szemembe, ha hozzá beszélek, úgy általánosságban nem igazán jön lázba semmitől. Megint azt emelném ki, hogy Pepe már idős, ő ilyen. Nem érdekli annyira ha elmegyünk, vagy ha hazajövünk, magában konstatálja, hogy oké, de nincsen ugrálás, esetleg egy kis csóválás, azután vissza a kanapéra és mehet minden tovább a maga útján. 
Pepe a saját világában él, az embereket kivétel nélkül (gyerek, idegen, idős ember) elviseli, senkit nem bánt, de szerintem csak hosszú idő múltán tud valakihez igazán kötődni.
(Pepe ideiglenes befogadója, Réka írása.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése