Újabb beszámoló Pepéről

 Hahó mindenki! Ismét én vagyok az Pepe, mostanában annyit írok magamról, ha így haladunk nemsokára már egy könyv is megjelenhetne rólam - az érdeklődőknek eredeti mancsautogrammal postázzuk!

Szóval a mostani írásomban egy kis nyilvános önvizsgálatot szeretnék tartani, mert hiába a rengeteg fotó az új külsőmről, eddig mégsem értékelték olyan sokra, hogy ilyen keményen készülök a bikiniszezonra…

Tehát a történetem első hosszabb verzióját még régebben megírta az ideiglenes gazdi (legyen ő a Lány :)), én most onnan folytatom, hogy decemberi elválásunk után márciusban ismét hozzájuk tettem vissza a székhelyem; és bizony történtek változások amíg - hogy is mondjam - a számomra legkényelmesebb kerékvágásba zökkent vissza kutyaéletem.

Be kell, hogy valljam Nektek, amikor elhoztak a régi-régi helyemről és megkezdődött a kalandos gazdikeresésem és ide-oda utaztatásom, engem ez egy idő után teljesen hidegen hagyott.

Állandóan új emberek, új szagok, új szabályok, hát kérem öreg vagyok én ehhez! Innentől kezdve kész, megfogadtam, hogy többet én a szívem oda nem adom senkinek, hiszen az se biztos, hogy a holnap hol ér. 

Ilyen lelki állapotban kerültem a Lányékhoz is: tetszett-tetszett a hely, a kaja már akkor is jó volt, ők is kedvesek voltak velem, de ezenkívül nem nagyon hatottak meg mással. Na jó, egy idő után kiharcoltam, hogy a kanapén lehessek, ezért hálám jeléül a fenekemet néha hozzájuk érintettem amikor melléjük feküdtem a kanapéra. Ez szerintem kedves gesztus, mégiscsak a szebbik felemről van szó. Így teltek múltak a napok, és eljött a decemberi elválás ideje. 

Egyszercsak a nap közepén szólt a Lány, hogy megyünk. Én kérdőn néztem rá, hogy mégis hova?

- De, de gyere - mondta ő, és akkor egész jókedvem lett, nahát egy grátisz séta, menjünk menjünk! A lépcsőházban még minden rendben volt, de ahogy kiléptünk a kapun, esküszöm kővé dermedtem ahogy megláttam azt a nagy autót, és éreztem a többi kutya szagát benne. Aztán betettek a nagy autóba és megint elutaztam, új helyre, új szagokba, új szabályokba.

De, hogy végre a tárgyra térjek, ennyi bevezető után; ugye ott akartam folytatni a történetet, hogy márciusban aztán megint ide kerültem a Lányhoz, mivel a télen sem fogadtak örökbe, pedig mi lehetett volna Nálam szebb karácsonyi ajándék? Igen, látom Ti is helyeseltek és bólogattok, hát persze hogy Én az lettem volna, de nem így történt.

Szóval megint itt voltam, ismerős volt minden, persze az ágyam a régi, a kanapé még mindig puha, oké a konyha sem változott, hát ez szuper!

És akkor rájöttem arra is, hogy talán nem igazán volt helyénvaló a viselkedésem még az első alkalommal, hiszen mintha itt jó dolgom lett volna már akkor is.

Megfogadtam magamban, hogy igazán megpróbálok kicsit többet tenni a kapcsolatunkért, és láss csodát...elég volt a fenekem helyett a fejemet a Lány ölébe tenni és már meghatódva, párás szemekkel, elcsukló hangon dicsérgettek, hogy nahát Pepe mi történt veled? És akkor valami egészen jó és meleg érzés fogott el, amit talán már régóta nem éreztem.

Azért öleb nem lettem, azt szögezzük le, habár az, hogy mostanában Édinek, Pupunak, kicsiPé-nek meg hasonló cukormázas dolgoknak hívnak...talán mégiscsak teljesen ellágyultam?

Azt kell, hogy mondjam jó érzés, újra bízni az emberekben, kicsit több érdeklődéssel viseltetni irántuk, de ha ezek után összetörik a szívem mégegyszer??

A másik jó story, ugye a többi kutyával való kapcsolatom. Mondanak engem dominánsak, meg ördögfiának és a környékünkön néhány kutyásnak már olyan menekülési technikái vannak előlem, hogy ihajj. Pedig higgyétek el próbálkozom, de olyan nehéz! Hát, hogyan változzak meg pikk-pakk? Pedig mindennél jobban szeretnék ismerkedni, de nem megy olyan egyszerűen, ennyi minden bűnöm. Mintha Nektek embereknek, mindig olyan jól menne, ugye? De a Lány szerint ebben is egyre jobb vagyok, persze mert mindig mondja, hogy ha így akarok ismerkedni, még jó, hogy menekülnek előlünk, hát akkor magamra vessek. Úgyhogy igyekszem, úriember módjára közeledni, igaz egy kicsit nyomulós vagyok (a megugatott hölgy kutyáktól itt is elnézést kérek), de második szaglászásra már teljesen lehiggadok, talán túlságosan mediterrán a vérem. :)

Amit még mindenképp el akarok mesélni,hogy mennyire szépnek tartanak az utcán! Múltkor külföldiek is megcsodáltak engem, kérdezték,hogy milyen fajta kutya vagyok, erre azt mondták, hogy "some kind of  vizsla mix maybe", erre a külföldiek talán kicsit furán néztek, mintha a vizslára nem ez a kép ugrott volna be, de nagyon megdicsértek!

És persze lehet, hogy a Föld egyik messzi pontján élőknek azóta Én magam vagyok egy hungarikum, ami nem is rossz egy ilyen szeleburdi kis kamasztól, ugye? ;)