Jeka, a csehszlovák*

Jeka - aki a nevét a kétéves fiunktól kapta, mert nem tudja kimondani, hogy Hektor azaz Heka - egy igazi mamlasz. 2013 karácsonya előtt nem sokkal került hozzánk, ideiglenesbe. Tárnokon ismerkedtünk meg vele, ahová akkor ősszel került be, elég rideg körülmények közül. Ugyan jól érezte magát a menhelyen, de kóros soványsággal és hasmenéssel küzdött, ráadásul azon ritka csillagállás fordult elő, hogy egyedül ő maradt volna kinn a dogok közül, mindenki más "elkelt" mellőle, így közös megegyezéssel elhoztuk a Fajtamentéstől, hogy megpróbáljuk kicsit felhizlalni. Annyit már láttunk belőle a korábbi séták alatt, hogy a gyerekkel és velünk is kedves, barátságos, megkapta az esélyt.

Teljes természetességgel ugrott be a kombi hátuljába, mi pedig a hazafelé vezető úton megegyeztünk, hogy nem kap nevet - ebből lett a Jeka, ugye -, mert amit az ember elnevez, az önálló életre kel, Hektor pedig előre láthatólag úgyis csak 1-2 hónapig lesz a vendégünk...
Első utunk a kutyakozmetikába vezetett vele, lemostuk a kennel szagot és körmöt igazítottunk, majd hazamentünk, a lakásban megmutattuk neki az előre elkészített vizes tálat és fekhelyét. Megszagolta, lefeküdt, aludt.

Az első hetek izgalmasan teltek, tudtuk, hogy a kiskutyákat és a macskákat fogyóeszköznek tekinti és lássuk be, ez a felfogás nem igazán célszerű egy lakótelepen, ahol többnyire apró termetű kutyák és kóbor macskák élnek a fauna részeként. Séták alatt némileg izzadtan markoltuk a pórázát mikor kutya jött velünk szemben, aztán kezdett megszilárdulni az új falka és egyre kevesebbszer kellett rászólni, hogy türtőztesse magát, sőt idén őszre már odáig jutott a dolog, hogy némely, kitüntetett pozícióban lévő kiskutyával már játszani is hajlandó. A macskák viszont továbbra is persona non grata-nak minősülnek. Pórázon tehát nyugodtan sétál, akár bicikli mellett is hajlandó és tud futni, bár a mozgásigénye nem túl nagy.

Hektor egyébként azért is csehszlovák, mert kinézetre egy mellkas düllesztő, peckes német dog, valójában azonban egy ijedős mamlasz, aki képes elbújni a pórázt tartó személy mögé és onnan üvöltve ugatni a félelmének tárgyát, legyen az egy ember napszemüvegben, vagy akár egy gyorsan támadó villanyoszlop. Mindezek mellett viszont egy érdekes, hörgős-ugatós-széjjelszedős játékstílusa van, többször meg is szóltak miatta, hogy mit vadítjuk a kutyát, holott az csak játék közben szórakoztatta magát. Ugye. Netessékbeszólni.

Ami a fegyelmezettségét illeti, eléggé dogos. Aki ismeri a fajtát, az tudja, miről beszélek, nem egy munkakutya stílus, de határozott iránymutatásokkal és hangutasításokkal dolgozva felismeri és tiszteli a

Kedves Vezetőt, esetenként képes egymaga libasort alkotni. A határozott fellépés tehát fontos, mert jó érzékkel szagolja ki a tétovább személyeket és ellenük a pofátlanság elképesztően széles tárházát képes felvonultatni a nekidőlős simi kunyerálástól egészen a kajalopásig.
A családtagokkal, barátokkal és általában az utcán közlekedő emberekkel barátságos, a gyerekeket szereti, de a méretei és ostorcsapásszerű farok csóválásai miatt néha felfordulást okoz. Nagyon ritkán bejelez idegenekre morgással, ugatással, szóval azért a személyvédő ösztön még ott lapul valahol a kiállítási kutya álcája alatt.

Hektor igazi Achilles sarka (remélem, érzi mindenki az iróniát) és további csehszlováksági jellemzője az egészségi állapota. Hónapokig nem tudtuk feljebb hizlalni 46 kilóról. Próbálkoztunk különféle tápokkal, főtt és nyers ételekkel, de az eredmény mindig egy kiadós hasmenésben végződött. Kritikusabb pillanatokban nem egyszer előfordult, hogy hajnalban, vagy munkából hazaérve kellett a lakás, Hektornak kijelölt pontját felmosni és fertőtleníteni, mert egyszerűen nem bírt uralkodni a záróizmain.

Mindeközben a kezelő orvosok végigpróbálták rajta a széles spektrumú és a célzott antibiotikumok különböző fajtáit, tartós siker nélkül. Még a holisztikus orvoslásba is bekapcsolódtunk, ugyan nem használt, de legalább nem is ártott. Ivartalanításnak idején - örökbeadásra is csak így mehet -, az altatásos műtét miatt

felvetődött a kolonoszkópia lehetősége, aminek szükségessége hamarosan egyértelművé vált, mikor a széklete rendszeresen véressé vált. A vizsgálat kiderítette, hogy Jeka végbelében egy tumor található, amit a Felicavet csapata szakszerűen eltávolított és nagyjából innen datálható a hasmenések megszűnése illetve a súlygyarapodás megindulása.

Jeka, a csehszlovák ma sem egy kövér kutya, de legalább már nem ciki megjelenni vele az utcán, mivel az XS-es derékmérete és a xilofonnak használható bordái a múlté.
Jeka a lakásban tökéletesen elvan, napi 2-3 séta mellett, nem rombol. Eddigi számláján összesen egy magassarkú és egy női napszemüveg van, mindkettőre jó oka volt, ugyanis a gazdasszonyához jobban kötődik, Ő pedig nem vitte magával Jekát piacra, vagy akárhová, hiába próbálkozott szegény-szegény ölebe. J

Jeka éjszakai élete mozgalmas, mivel olyan hangosan horkol mint egy munkagép és minden este futkározósat álmodik, tehát napnyugta után esélytelen a fekhelye közelében elhaladni úgy, hogy ne rúgjon bokán.
Az elmúlt egy évben többen is érdeklődtek iránta, de az első találkozás és a betegségek ismertetése után többnyire nem igazán jelentkeztek újra. Jekának élete végéig rendszeres orvosi felügyeletre lesz szüksége, illetve minőségi - nemteszkós - prémium tápra és étrend kiegészítőkre, ha valaki valóban gondoskodni szeretne az egészségéről. (Márpedig a beteg kutya köztudomásúan többe kerül mint az egészséges, akire odafigyelnek.)

Összegezve tehát, Jeka egy nagyon érzékeny és bújós, határozott, de nem erőszakos irányításhoz szokott kutya, aki igényli a gazdája jelenlétét és közelségét. Lelkes és mindig éhes, barátságos figura, kifejezetten családcentrikus, megfelelni vágyó, aki minden hibájával együtt, fajtája egy nagyon szerethető példánya!

*: jelen esetben nem a származása, hanem a tulajdonságai alapján kiérdemelt jelző, azaz tökéletlen, de szerethető, bumfordi, jóindulatú eb.


(Hektor ideiglenes befogadói, Brigi és Norbi írása.)

Die Gesichte von SARIUS

Sarius kam in Dezember 2013 unter unsere Schutz. Eine besorgte Frau schrieb uns. Sie sah im Internet die Inserate. Sie schrieb dem Besitzer. Er antwortete, daß Sirius noch bei ihnen ist, niemand meldete sich für den Hund. Sarius war bekannt für uns. Sein Besitzer schrieb mal auch uns für Hilfe. Wir bräuchten mehr Informationen, wohin wir den Hund unterbringen können, hat eventuell Impfungen, wie er mit anderen Hunden auskommt, wo er vorher gelebt hat, im Garten oder in der Wohnung, usw. Natürlich gehen bei solchen Fällen die Impfungsbücher verloren. So wußten wir schon, daß Sarius kein Impfung bekommen hat. Es wäre vielleicht klüger, ehrlich schreiben. Wir korrespondierten vielleicht zweimal. Dann verschwand der Besitzer, und meldete sich nie wieder.
Als Jess uns schrieb, haben wir die Faden zusammengemacht und fiel uns ein, daß es Sarius sei. Wir verstehen nicht, warum er ihn nicht uns gegeben hat. Er hätte bei uns einen guten Platz. Sie bewerbte lieber in der Internet und hätte an einem unbekannten Person gegeben. Glücklicherweise lies Jess die Inserate früher, als die andere Leute und sie schrieb ihnen sofort. Die Ankunft von Sarius war ungeplant. Aber als Jess über ihn schrieb, wir boten unsere Hilfe. Die Familie von Jess übernahm die vorläufige provisonische Pflege von Sarius, bis der Hund ein echtes Traumherrchen findet.

Einige Reihen über Sarius. Liest Ihr mit Liebe:

„Als Sarius zu uns kam  - ehrlich geasagt –waren wir völlig sicher, daß er in einigen Tagen starb. Er konnte sich kaum hinlegen, sogar nicht aufstehen. Ab und an konnte er gar nicht aufstehen. Solange er auf die Seite lag, haben wir das Futter direkt in seines Maul hineingetan. So verging die erste Woche.

Er war sehr traurig und auch wir. Wir leideten ihn sehr. Er hatte nur so viel Energie, daß er stehend aß und nach ein Paar Uhren rausging Dreck und Lulu machen. Nach der ersten Woche begann er besser zu sein. Seitdem ist es unglaublich, wie viel seine Gesundheit verbessert hat!
Anfangst bangte er die Treppe hoch- und runtergehen. Jetzt rennt er hin und zurück, als eine Welpe!! Es ging hervor, er kein alter, fauler, trauriger Hund ist, was wir ihn gesehen haben. Er ist wirklich jung, spielhaft, lieb, ein lustiger Affe. Er liebt die Gesellschaft der Menschen. Er ist nicht in klar, daß er einem kleineren Pferd ähnlich ist. Im Sessel passiert er sich gerne zwischen zwei Leute. Auch wenn seine gute Hälfte herabhängt. Sie mag sehr, als wir ihn zwischen uns ins Bett reinlassen. Sie suhlt sich zwischen uns. Draußen und während den Spaziergängen mag er auch kugeln. Noch besser liebt er fressen. Er fresse alles auf. Wir dürfen nichts draußen liegenlassen. Wenn Sarius es erreicht, dann verschwindet es! Man kann nicht böse sein. Er ist ein cooler Typ. Wenn er etwas schlechtes macht und wir zurechtweisen, neigt er den Kopf, zieht den Schwanz ein, versteckt sich in die Ecke. Er weißt gut, daß er ein böser Kerl war. Er ist unglaublich süß. Als er um Gestreichel fordert, er kommt zu uns. Seinen großen Kopf steckt er in den Schoß. Damit sagt er, es ist die höchste Zeit zu streicheln. Er geht mit den Kindern sehr gut um. Mit dem 3 jährigen Mädchen meiner Freundin ist Sarius sehr höflich!

Er hupst nie auf, er ist nie unter den Füßen. Er ist gehorsam. Wenn wir sagen, er geht zum Platz. Er geht aus der Küche raus. Er sitzt sich hin und gibt Pfote. In grob liegt er sich hin. Er spaziert schön brav und mag mit mir joggen!
Er ist nett mit den anderen Tieren. Mit unseren Hunden kommt er sehr gut aus. Gegen Kleinhunde zeigt er keine Agression, weder auf Rüde, noch auf Hündinnen. Mit unserer Katze war er auch befreudet. Es ist schön zu sehen, wie schnell Sarius sich entwickelt! In den vergangenen Woche machte er eine große körperliche und seelische Veränderung. Es war ja unglaublich für uns. Uns macht er immer froh und sicher macht die neue Herrchen auch.”

Als Schluss eine kürzere Zusammenfassung: SARIUS ist ein 6 jähriger, fleckiger deutscher Dog Rüde. Er kam abgemagert, weich, seelisch Zusammengebruchen unter unsere Schutz. Er kommt mit allen Hunden gut aus. Er vermeidet die Konflikt, mag die Katze. Sie spaziert schön an der Leine. Er reist brav im Auto. Er benehmt sich in der Wohnung vollends, zerstört nichts, bellt nicht, ist stubensauber. Nur die draußen vergessene Lebensmittel verschwinden sich. Wir empfehlen ihn wohlan für Familie mit Kleinkinder. Er benehm sich sehr schön und klug in ihrer Gesellschaft.

Er ist geimpft, entwurmt, gechipt, kastriert. Sarius sucht ein liebes Herrchen mit Ein- und Aussenhaltung. Anfrage bitte bei nemetdogsos@gmail.com. Vielen Dank!

 

Sairus története

Sairus december elején került a gondozásunkba, egy aggódó nő írt nekünk, hogy az interneten  látta a hirdetését, Ő írt a gazdának, aki válaszolt, hogy még náluk van Sairus, nem jelentkezett rá senki. Sairus nem volt ismeretlen számunkra, mert nekünk is írt a gazdája, hogy segítsünk, viszont nekünk kellett róla több információ, hogy hova tudjuk elhelyezni, mint pl. oltása van-e, hogyan jön ki más kutyával, lakásban vagy kertben élt, stb. Természetesen ilyenkor mindig elvesznek az oltási könyvek, így tudtuk, hogy oltása biztosan nincs, bár sokkal egyszerűbb lenne őszintén megírni. Talán két levelet váltottunk, amikor eltűnt Sairus gazdája és nem jelentkezett többé. Amikor Jess írt nekünk vele kapcsolatban, akkor raktuk össze a szálakat, hogy róla van szó. Nem értjük, hogy miért nem adta nekünk, hiszen jó helyen lett volna, inkább meghirdette egy internetes oldalon és rábízta volna bárkire. Szerencsére Jess előbb olvasta másnál a hirdetést és egyből írt is Nekik. Bár Sairus érkezése nem volt tervben, de amikor Jess írt róla nekünk, egyből felajánlottuk, hogy segítünk. Jessék elvállalták Sairus ideiglenes befogadását, amíg az álomgazdi rá nem talál. 
Íme egy pár sor Sairusról, olvassátok szeretettel:

"Amikor Sairus hozzánk került, hogy őszinte legyek, teljesen biztosak voltunk benne, hogy egy pár napon belül meg fog halni. Lefeküdni és felállni nem igazán bírt, sőt, volt olyan alkalom is, amikor nem bírt felállni, és amíg az oldalán feküdt mi betettük a kaját a szájába, így telt az első hét. Nagyon szomorú volt és mi is, hiszen nagyon sajnáltunk, pont annyira volt elég az energiája, hogy állva igyon, és pár óránként kimenjünk pisilni és kakilni. Aztán az első hét után kezdett jobban lenni

és azóta hihetetlen, hogy mennyit javult! Eleinte nem mert fel és lejönni a lépcsőn, mára már úgy szaladgál fel és le, mint egy kölyökkutya!! Kiderült, hogy ő nem is az az idős, lusta, szomorú kutya, akinek mi láttuk, hanem egy igazán fiatal, játékos, szerető, lüke kis majom. Imádja az emberi társaságot, és nincs teljesen tisztában azzal, hogy akkora mint egy kisebb ló, úgyhogy a fotelon, ő szívesen betuszkolja magát két ember közé, még akkor is, ha a fele teste lelóg! Imádja amikor beengedjük magunk mellé az ágyba és fetrenghet mellettünk. Séta és kint lét közben is imád hemperegni. A kaját, azt viszont még jobban imádja, és bármit megenne, nem felejthetünk semmit kint, mert ha Sairus eléri, akkor az el is tűnik!

De nem lehet rá haragudni, mert annyira jó fej, és ha rosszat csinál, és rászól az ember, akkor a fejét lehajtva, farkát behúzva megy a sarokba bújni, mert tudja hogy rossz fiú volt, ilyenkor hihetetlenül aranyos. Amikor simit követel, odajön a nagy fejével és az öledbe dugja, hogy közölje veled, hogy most már itt a simi ideje. Gyerekekkel is nagyon jól bánik, a barátnőnk 3 éves kislányával is nagyon udvarias! Nem ugrik fel soha, és nincs láb alatt. Szófogadó kutya, ha szólunk a helyére megy, a konyhából kimegy, leül, pacsit ad, és már nagyjából fekszik is. Nagyon szépen sétál, és kocogni is szeret velem! Más állatokkal aranyos, a mi kutyánkkal nagyon jól elvan, kistestű kutyákra se mutat semmiféle agressziót, se kanra, se szukára. A volt cicánkkal is nagyon jól megvolt. Nagyon jó látni, ahogy egyre jobban fejlődik! A testi és lelki változás amin az utolsó pár hét alatt átesett, hihetetlen számunkra és biztos, hogy boldoggá fogja tenni az új gazdikat, mivel minket is mindig felvidít."

Befejezésként, egy kis összefoglaló: Sairus, 6 éves, foltos német dog kan kutya, aki csontsoványan, gyengén, lelkileg összetörten került a gondozásunkba. Minden kutyával nagyon jó a viszonya, konfliktuskerülő, a cicákat is szereti. Pórázon szépen sétál, autóban szépen utazik. Lakásban tökéletesen viselkedik, nem rombol, nem ugat, szobatiszta, egyedül a kint felejtett ételek tűnnek el. Bátran ajánljuk kisgyermekes családba is, mert nagyon szépen viselkedik a társaságukban. Oltva, chipezve, parazitamentesítve, ivartalanítva fogadható örökbe, kinti-benti tartással. Érdeklődni a nemetdogsos@gmail.com címen lehet. Köszönjük!

 

 

Neuer Bericht von Pepe

Hallo an alle! Ich bin wieder Pepe, zur Zeit schreibe ich so viel über mich, dass ein Buch langsam auch voll waere. Für die Interessanten senden wir es mit Pfoten-Autogramm per Post!
Also, jetzt möchte ich in meinem Schreiben öffentliche Selsbtuntersuchung halten, weil die Bilder das Ziel nicht erreicht haben, und niemand hat bewertet, dass ich mich so hart auf die Bikini-Saison vorbereite…
Meine laengere Geschichte hat meine Pflegefrauchen (nennen wir sie als „Maedchen) schon früher geschrieben, und jetzt mache ich dort fort, dass ich nach dem Abschied in Maerz wieder zu ihnen umgezogen habe. Und natürlich sind Aenderungen geschehen, bis ich wieder hier bin. Ich muss es Euch gestehen, als ich von meinem ursprünglichen Platz weggenommen wurde, und meine abenteuerliche Hin- und Herfahrt begonnen hat, wurde ich nach einiger Zeit völlig uninteressant.
Immer neue Menschen, neue Gerusche, neue Regel, aber ich bin schon zu alt dazu! Und ich habe versprochen, dass ich mein Herz für jemanden nicht mehr gebe, weil ich nicht wissen konnte, wo ich am Morgen werde.
In diesem seelischen Zustand kam ich zu dem Maedchen: der Platz ist mir gefallen, das Essen war gut, sie waren nett, aber ich war gerührt. Nach einiger Zeit habe ich dafür gekaempft, dass ich auf dem Sofa sein kann, und aus Dank habe ich meinen Hinterteil manchmal zu ihnen gesteckt, als ich neben sie auf das Soga gelegen habe. Meiner Meinung nach ist es eine nette Geste, da es mein schönerer Teil is! Die tage sind vergangen, und die Zeit des Abschieds in December gekommen ist.

Einmal an dem Tag hat das Maedchen mir gesagt, dass wir gehen! Ich habe fragend auf sie gesehen, wohin?

Doch, komm! – sagte sie, und ich hatte gute Laune, weil ich so gedacht habe, dass es ein Gratis-Spaziergang ist, dann gehen wir! In dem Treppenhaus war noch alles in Ordnung, aber als wir aus der Tür getreten haben, habe ich das grosse Auto starr gesehen, und ich habe die Geruche der anderen Hunde gefühlt. Dann wurde ich in das grosse Auto eingesetzt, und ich bin weggefahren, wo wieder neue Regel, neue Geruche, und neuer Platz war. Aber jetzt möchte ich meine Geschichte dorther weiter erzaehlen, dass ich in Maerz wieder zu dem Maedchen geraten habe, weil ich im Winter kein neues Zuhause gefunden habe. Trozdem waere ich das schönste Geschenk gewesen! Aber es ist nicht so passiert.
Also ich war wieder hier, alles war bekannt, mein Bett ist alt, das Sofa ist noch immer weich, und die Küche ist sich auch nicht veraendert, es ist super!

Und dann habe ich daran gedacht, dass mein Benehmen früher nicht richtig war, ich waere netter gewesen, weil ich hier einen guten Platz hatte.
Ich habe mir versprochen, dass ich jetzt ein bisschen mehr für unsere Beziehung tun möchte…und ich habe mein Kopf in den Schoss des Maedchens gelegt, und sie hat mit traenende Augen gefragt, was mit dir, Pepe geschehen? Dann hatte ich ein wunderbares warmes Gefühl, das ich seit langem nicht gefühlt habe. Ich wurde keinen Schosshund, obwohl ich zur Zeit als Édi, Pupu, KicsiPé gennant werde…vielleicht wurde ich doch völlig weichherzig?
 Ich muss sagen, dass gutes Gefühl ist, den Menschen wieder vertrauen und aufgeschlossen sein, aber wenn mein Herz noch einmal zusammenbricht??

Das andere gute Story ist meine Verbindung mit anderen Hunden. Man sagt mich dominant, und Teufelsbrut bin, und viele Herrchen in der Naehe von uns haben eine Umgehungstrasse, um vor mir zu fliehen. Ich bemühe mich, aber es ist so schwer! Wie könnte ich mich plötzlich veraendern? Ich möchte mich sehr kennenlernen, aber es geht nicht so einfach, es ist meine grosse Schuld. Für Euch, Menschen, laeuft es auch nicht immer problemlos, nicht wahr? Aber das Maedchen sagt, dass es mir immer besser geht, natürlich, weil sie immer sagt, wenn ich mich so kennenlernen möchte, kann ich mich nicht wundern, dass jeder vor uns flieht. So bemühe ich mich als Gentleman verhalten, richtig, ich bin ein bisschen zudringlich (an dieser Stelle möchte ich die gebellten

Hündinnen um Entschuldigung bitten), aber nach dem zweiten Schnüffel beruhige ich mich total. Vielleicht habe ich zu mediterranes Blut.
Was ich Euch noch erzaehlen möchte, dass die Menschen auf der Strasse mich wie schön halten!

Die Auslaender haben mich bewundern, und sie haben gefregt, was für eine Rasse bin ich.

Es wurde gesagt, dass "some kind of vizsla mix maybe", und die Auslaender haben ein bisschen wunderlich gesehen, als ob sie sich an Vizsla nicht so erinnern, aber sie haben mich sehr gelobt!

Es kann sein, dass auf dem weiten Punkt der Welt lebenden Menschen ich ein Hungaricum bin, ist es nicht so schlimm von einem solchen kleinen Schussel, nicht wahr?(Vielen Dank für die Übersetzung von Kemenczky Dóra)

Niké története

Sajnos Niké mostanában sokat betegeskedik, így úgy gondoltuk, hogy írunk róla egy blogbejegyzést, hogy jobban megismerjétek a történetét. Nem titkolt szándékunk, hogy e sorok olvasása közben valaki beleszeret és örökbe fogadja. ;)

Niké, 2013.03.22.-én került a gondozásunkba, gazdájától vettük át. Niké első pár évét szerető családban töltötte, mikor gazdája külföldre költözött, akkor is ment Vele. Aztán megváltozott valami, mivel Niké a gazda szüleihez került. Mivel féltették a szomszéd csirkéit, így Nikét láncra kötötték, innentől nem túl vidám a története. A családnak nem volt pénze egy német dog etetésére és segítségünket kérték, hogy amennyiben van lehetőség vegyük át Nikét. Így került ő a gondozásunkba.
Amikor megérkezett még sok mindent nem tudtunk róla, de a hétvégén mentünk hozzá ismerkedni. Egy nagyon kedves, bújós kutyát ismerhettünk meg benne, akit mindenki nagyon szeret. Bár elég soványan került hozzánk, a kedve ettől függetlenül jó volt. Nehezen viselte a kennellétet, minden előtte elhaladó kutyát megugatott és sokat pörgött, ugrált a kennelében. Mivel a farkán behegedt sebek találhatóak, amik nem túl szépek és furcsán is tartja, így attól féltünk, ha sokszor odacsapja a kennel falához végül le kell csonkolni. Erre úgy néz ki nem lesz szükség. Igyekszünk minden hétvégén kijárni

Tárnokra a kutyáinkhoz, mert ilyenkor van több idő foglalkozni velük, Nikénél sem volt ez másként, hétvégente mentünk hozzá és vittük sétálni, hogy jobban megismerjük. Pórázon még nem sétál tökéletesen, de egy kis gyakorlással hamar megtanulja, a nagyobb gond, hogy minden szembejövő kutyára morog és ugat, ilyenkor elég nehéz visszafogni őt. Még nem tudjuk, hogy csak azért ilyen, mert láncon élt és nem látott kutyát, vagy valami régebbi trauma miatt viselkedik így. Mi bízunk benne, hogy sok foglalkozással kezelhetővé válik, és jól kijön majd más kutyákkal. Mindenesetre mi nem adjuk fel, és állandó segítőnkhöz, Henihez fordultunk, hogy segítsen Niké szocializációjában , Ő a tárnoki okosaink oktatója is. Idővel az is kiderült, hogy Niké tökéletesen utazik autóban, végre egy jó hír. ;)

Mivel Niké nagyon rosszul viselte a kennellétet, így elkezdtünk ideiglenes befogadót keresni számára. Nagyon megörültünk, hogy hamar jelentkezett rá valaki, akinél nem volt másik kutya és szívesen segített nekünk. Niké már másnap átköltözött az ideiglenes befogadójához. Sajnos újabb rossz hírrel kellett szembesülnünk, Niké folyamatosan szökni próbált, ezért felügyelet nélkül nem maradhatott a kertben. Nem kockáztathattunk, hogy Niké véletlenül megszökjön, vagy megsérüljön a szökési kísérletei alkalmával, így visszaköltözött a kennelsorra. - Egy német dognak mindig nehéz ideiglenes befogadót találni, mert nagytestű kutyát befogadni egy másik mellé lakásban nem nagyon megoldható. Sajnos ezért nagyon kevés ember tud nekünk segíteni, de mi örülnénk, ha ez változna, mert egyfelől a kutyának is jobb, ha családban várhatja az álomgazdi eljövetelét, másrészt sokkal több információt tudunk meg egy-egy kutyánkról ilyenkor. - Visszakanyarodva Nikéhez, nem örült, hogy újra kennelben kell lennie, de egy idő után sokat változott és már nem ugatott annyit, amikor meglátott egy másik kutyát.

Április elején orvoshoz kellett vinni őt, mert a nyaka egyik oldala rettentő csúnyán bedagadt. Szinte óráról-órára nagyobb lett a duzzanat, így nem várhattunk az orvoslátogatással. Az orvosok szerint nyálmirigygyulladás, vagy ödéma a duzzanat okozója. 4 féle gyógyszert kapott Niké, hogy a gyulladást csillapítsuk. Mintát is vettek a daganatból, amit citológiára küldtek. Szerencsére a kedve továbbra is jó volt, szépen evett, ivott, játszott. Pár nap múlva a gyógyszerek hatására a daganatok szinte teljesen elmúltak.
Nem tartott sokáig az örömünk, mert Nikét pár hét múlva újra orvoshoz kellett vinnünk. Nagyon folyt az orra, furán nyálzott, rosszkedvű volt, levert, a reggelijét sem ette meg. Alapos kivizsgáláson esett át, (vérvétel, vizeletvizsgálat, mellkasröntgen). Reménykedtünk, hogy ezután már jobban lesz, és végre kiderül, hogy valójában mi a rosszullét okozója. A vérvétel eredmények alapján egyenlőre annyit tudtunk meg, hogy nagyfokú gyulladás van a szervezetében. A láza folyamatosan magas (40.5-40.8), természetesen lázcsillapítót is kapott, ami 24 órán keresztül hat. Úgy teltek a napok, hogy egyik nap volt láza, olyankor nagyon bágyadt volt, és nem evett, a másik nap láztalan volt, jókedvű, mindent megevett és játszott is.

Sokat gondolkodtunk, egyeztettünk, hogy mivel tudnánk megelőzni az ilyen megbetegedéseket a kutyáinknál. Egyértelmű, hogy nagyon sok vitaminra, immunerősítőre van szükségük. Folyamatosan néztük a neten, hogy mi lenne a megfelelő Niké számára, ekkor találtunk rá az Aloe Vera gélre, amiről rengeteg pozitív visszajelzést olvastunk. Írtunk a facebookon egy felhívást, hogy Aloe Vera gélre és Aloe First sprayre lenne szükségünk, és szerencsére többen is segítettek nekünk, Nekik itt is szeretnénk megköszönni a segítséget. Elkezdtük adni Nikének az Aloe Vera gélt, természetesen folyamatosan hírt adunk majd róla a facebookon.
Szombaton kiderült, hogy Nikének tüdőgyulladása van! 2 napos antibiotikumos intravénás kúrát kapott, napi 2-szer ment a klinikára infúzióra. Átálltunk a napi 3-4-szeri etetésre is, mert sajnos 1 hét alatt több mint másfél kilót fogyott, annak ellenére, hogy evett. Léna hazavitte magához, mert ilyen állapotban nem mertük kint hagyni egyedül Tárnokon éjszakára, azóta is Nála van, ha már jobban lesz és nem kell naponta kétszer menni a klinikára, akkor mehetne vissza Tárnokra, de mi jobban örülnénk, ha találnánk neki ideiglenes befogadót. Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert Niké nem jön ki más kutyákkal, és extra szökős is. Most, hogy beteg, olyan ideiglenes befogadót kell találnunk, aki ha kell eltudja vinni a klinikára és nincs egész nap (8-10) órát egyedül Niké.

A folyamatos állatorvosi kezelések költségeiről még nem beszéltünk. Niké számlája már most 114.000. Ft-nál tart. Szeretnénk ehhez is segítséget kérni, hogy a pénz ne álljon útjába  teljes gyógyulásának. Ha tudnátok segíteni, akár 500-1000 Ft-tal is, kérjük, hogy utaljátok át a Futrinka Egyesület 10404089-49575251-57561000 (K&H bank) bankszámlaszámára, a közleménybe írjátok bele, hogy NIKÉ.
Köszönjük szépen a sok segítséget, a pozitív energiát amit küldtök Nikének a gyógyuláshoz!
Niké ma visszaköltözött Tárnokra, reméljük csak átmenetileg és mielőbb mehet tovább ideiglenes befogadóhoz.

Újabb beszámoló Pepéről

 Hahó mindenki! Ismét én vagyok az Pepe, mostanában annyit írok magamról, ha így haladunk nemsokára már egy könyv is megjelenhetne rólam - az érdeklődőknek eredeti mancsautogrammal postázzuk!

Szóval a mostani írásomban egy kis nyilvános önvizsgálatot szeretnék tartani, mert hiába a rengeteg fotó az új külsőmről, eddig mégsem értékelték olyan sokra, hogy ilyen keményen készülök a bikiniszezonra…

Tehát a történetem első hosszabb verzióját még régebben megírta az ideiglenes gazdi (legyen ő a Lány :)), én most onnan folytatom, hogy decemberi elválásunk után márciusban ismét hozzájuk tettem vissza a székhelyem; és bizony történtek változások amíg - hogy is mondjam - a számomra legkényelmesebb kerékvágásba zökkent vissza kutyaéletem.

Be kell, hogy valljam Nektek, amikor elhoztak a régi-régi helyemről és megkezdődött a kalandos gazdikeresésem és ide-oda utaztatásom, engem ez egy idő után teljesen hidegen hagyott.

Állandóan új emberek, új szagok, új szabályok, hát kérem öreg vagyok én ehhez! Innentől kezdve kész, megfogadtam, hogy többet én a szívem oda nem adom senkinek, hiszen az se biztos, hogy a holnap hol ér. 

Ilyen lelki állapotban kerültem a Lányékhoz is: tetszett-tetszett a hely, a kaja már akkor is jó volt, ők is kedvesek voltak velem, de ezenkívül nem nagyon hatottak meg mással. Na jó, egy idő után kiharcoltam, hogy a kanapén lehessek, ezért hálám jeléül a fenekemet néha hozzájuk érintettem amikor melléjük feküdtem a kanapéra. Ez szerintem kedves gesztus, mégiscsak a szebbik felemről van szó. Így teltek múltak a napok, és eljött a decemberi elválás ideje. 

Egyszercsak a nap közepén szólt a Lány, hogy megyünk. Én kérdőn néztem rá, hogy mégis hova?

- De, de gyere - mondta ő, és akkor egész jókedvem lett, nahát egy grátisz séta, menjünk menjünk! A lépcsőházban még minden rendben volt, de ahogy kiléptünk a kapun, esküszöm kővé dermedtem ahogy megláttam azt a nagy autót, és éreztem a többi kutya szagát benne. Aztán betettek a nagy autóba és megint elutaztam, új helyre, új szagokba, új szabályokba.

De, hogy végre a tárgyra térjek, ennyi bevezető után; ugye ott akartam folytatni a történetet, hogy márciusban aztán megint ide kerültem a Lányhoz, mivel a télen sem fogadtak örökbe, pedig mi lehetett volna Nálam szebb karácsonyi ajándék? Igen, látom Ti is helyeseltek és bólogattok, hát persze hogy Én az lettem volna, de nem így történt.

Szóval megint itt voltam, ismerős volt minden, persze az ágyam a régi, a kanapé még mindig puha, oké a konyha sem változott, hát ez szuper!

És akkor rájöttem arra is, hogy talán nem igazán volt helyénvaló a viselkedésem még az első alkalommal, hiszen mintha itt jó dolgom lett volna már akkor is.

Megfogadtam magamban, hogy igazán megpróbálok kicsit többet tenni a kapcsolatunkért, és láss csodát...elég volt a fenekem helyett a fejemet a Lány ölébe tenni és már meghatódva, párás szemekkel, elcsukló hangon dicsérgettek, hogy nahát Pepe mi történt veled? És akkor valami egészen jó és meleg érzés fogott el, amit talán már régóta nem éreztem.

Azért öleb nem lettem, azt szögezzük le, habár az, hogy mostanában Édinek, Pupunak, kicsiPé-nek meg hasonló cukormázas dolgoknak hívnak...talán mégiscsak teljesen ellágyultam?

Azt kell, hogy mondjam jó érzés, újra bízni az emberekben, kicsit több érdeklődéssel viseltetni irántuk, de ha ezek után összetörik a szívem mégegyszer??

A másik jó story, ugye a többi kutyával való kapcsolatom. Mondanak engem dominánsak, meg ördögfiának és a környékünkön néhány kutyásnak már olyan menekülési technikái vannak előlem, hogy ihajj. Pedig higgyétek el próbálkozom, de olyan nehéz! Hát, hogyan változzak meg pikk-pakk? Pedig mindennél jobban szeretnék ismerkedni, de nem megy olyan egyszerűen, ennyi minden bűnöm. Mintha Nektek embereknek, mindig olyan jól menne, ugye? De a Lány szerint ebben is egyre jobb vagyok, persze mert mindig mondja, hogy ha így akarok ismerkedni, még jó, hogy menekülnek előlünk, hát akkor magamra vessek. Úgyhogy igyekszem, úriember módjára közeledni, igaz egy kicsit nyomulós vagyok (a megugatott hölgy kutyáktól itt is elnézést kérek), de második szaglászásra már teljesen lehiggadok, talán túlságosan mediterrán a vérem. :)

Amit még mindenképp el akarok mesélni,hogy mennyire szépnek tartanak az utcán! Múltkor külföldiek is megcsodáltak engem, kérdezték,hogy milyen fajta kutya vagyok, erre azt mondták, hogy "some kind of  vizsla mix maybe", erre a külföldiek talán kicsit furán néztek, mintha a vizslára nem ez a kép ugrott volna be, de nagyon megdicsértek!

És persze lehet, hogy a Föld egyik messzi pontján élőknek azóta Én magam vagyok egy hungarikum, ami nem is rossz egy ilyen szeleburdi kis kamasztól, ugye? ;)

Erkennen wir Pepe!

Bevor ich meine Erfahrungen, und meine Beziehung mit Pepe zusammenfassen würde, möchte ich so viel sagen, dass Pepe ist mein erster Pflegehund (na gut, Anselmo war hier zwei Tage lang auch :) ), so kann ich sagen, dass ich nicht so viele Erfahrungen hatte. Ich möchte es betonen, dass es keine Ursache dafür war, dass wir es nicht probieren, aber wir wahebn schon am Anfang über die einzige Schwierigkeit von Pepe gewusst: er hat schlechte Beziehung mit anderen Hunden.

Ich wurde darüber vorher informiert, und ich habe an Facebook von Pepe auch gelesen, und dort war diese Information auch überall, so konnten wir und darauf vorbereiten. Ich erhebe es hier am Anfang auch, weil ich weiss, dass viele Hunde zurückgegeben wurden, da es mit ihnen solches Problem gab, was man schon VORHER wissen konnten. Na, sowas! Bei uns hat es so viel bedeutet, dass wir schon am Anfang von dem Gedanken Abschied nehmen mussten, dass Pepe mit anderen Hunden toben und rennen wird, wer weisst, vielleicht einmal…

Also Pepe kam zu uns s.o.s schnell, bei dem ersten Treffen war er nicht so aufgeregt, er hat die Wohnung rumgeschnüffelt, und er hat sich gelich auf seine Decke (noch auf dem Boden) gelegt.

Dann beginnen wir mit der Vorstellung von Pepe in der Wohnung: an dem ersten Tag, als er zu Hause erstmal allein gegblieben ist, waren wir neugierig, was für Zustaende werden uns willkommen? Die einzige Überraschung war, dass Pepe staerker war als die Tür des Wohnzimmers, er hat es geöffnet, und als wir nach Hause angekommen sind, war er schon auf dem Sofa. Seitdem passt er dorther auf die Geschehen seines Königreiches. Soviel darüber, dass der Hund auf dem Sofa nicht sein kann…ausserdem wurde nichts zerstört (nur eine Socke, darüber spaeter…:)), so gibt es eigentlich kein Problem. So stellte es sich bald heraus, dass er sich wunderbar in der Wohnung benimmt, und weniger als 2 Wochen haben wir ihm dass Bellen abgewöhnt, obwohl er nach den Informationnen des Nachbarns nur 10-12 Minuten lang gebellt hat.

Wie die Tage vergangen sind, wurde Pepe immer lebendiger, und er probierte einige Streiche zu machen: im stillen einen Taschentuch aus dem Müll mopsen, Socken mopsen, die Schaden sind unter 1,5 Monaten, seitdem Pepe hier ist:

-          cca. 5 Stück Taschentücher

-          2 Stück Socken, die Pepe ausgenagt hat

Aber frage ich, was macht Pepe waehrend er allein zu Hause ist? Vielleicht der Arme langweilt sich…Nein, Pepe hat eine vollkommene Strategie ausgedacht: er schlaeft! Unter einem Tag schlaeft er von 24 Uhren 20 Uhren! Jetz sind wir schon da, wenn er bemerkt, dass wir weggehen, dann kommt er von dem Sofa nicht runter, wenn wir nach Hause ankommen, dann kommt er auch nicht immer, er möchte diesen 30 cm Entfernung nicht zurücklegen, aber ich verstehe… (darüber schreibe ich noch bei unserer Beziehung).

Zwischen zwei Schlafperioden spielen wir noch, er mag sehr Ball spielen, ringen, aber nach 10-15 Minuten liegt er, wie er geschossen wurde, der Ball faellt ihm aus dem Mund aus, und er schlaeft weiter…:)

Ich hoffe, dass es schon klar is, dass Pepe und die Wohnungshaltung sind natürlich zusammenhaengende Begriffe!

Dann gehen wir spazieren! Er wartet immer sehr auf die Spaziergaenge, er wedelt mit seinem ganzen Körper! Da wir in der Innenstadt von Budapest wohnen, es gibt keinen solchen Spaziergang, als wir uns mit anderen Hund nicht treffen. So stellte es sich bald heraus, dass Pepe mit dem Treffen anderer Hunde wirklich Probleme hat. So sieht ein Treffen aus:

1. Pepe bemerkt den Hund, und er wedelt, wedelt, wedelt
2. Pepe schnuppert
3. Pepe bellt laut, springt, und manchmal beisst
4. Pepe wurde weggenommen

 Deshalb konnten wir noch in dem Hundegehege auch alleine sein, und bei den Spaziergaengen mussten wir immer die anderen Hunde meiden, aber bisher hatten wir kein ernstes Poblem! Sonst geht er schön an der Leine, manchmal zieht er ein bisschen, aber r wird nach 40-45 Minuten müde, dann geht er langsam hinter mir.

Zurück auf dasHauptproblem: was kann man machen? Es ist keine gute Methode, dass wir andere Hunde meiden, und Pepe möchte auch mit anderen Hunden Freundschaft schliessen, nur seine Methode ist nicht so elegant und zart… Dazu möchte ich sagen, dass Pepe schon 8 Jahre alt ist, und er hat sein leben bisher in einem Garten verbracht, er wurde mit anderen Hunden nicht sozialisiert, ausserdem hat er ein halbes Jahr allein verbracht, so ist es kein Wunder, dass er manchmal etwas nach seinem Kopf tun.

Er benimmt sich manchmal so, wie ein alter baerbeissiger Kerl, den man in eine aktive, lebendige Gesellschaft einführen möchte, Pepe ist selbst Mr. Darcy! Er kann keine Bekanntschaft schliessen, er tut immer spitzige und kraenkende Bemerkungen, sein Benehmen ist nicht gebührend, und die anderen wenden keine Zeit darauf, um ihn kennenzulernen. Er möchte wirklich sehr, nur ist sein Benehmen so, wie ein Elefant im Porzellanladen.

Hier möchte ich Heni erwaehnen, wer sich nach mehreren Futrinka-Hunden mit uns auch beschaeftigt hat, sie hat uns einige Rate gegeben, dafür sind wir sehr dankbar!

Heni hat immer ihre eigenen Hunde zu unserem Treffen immer mitgebracht

Heni hat auf unseres Treffen ihre eigene Hunde auch mitgebracht, mit den Pepe wunderbar ausgekommen hat, nach dem er sie gewöhnlich wie ein Elefant begrüsst haben. Wir sind zusammen spazieren gegangen, und er hat kein schlechtes gemacht, juhuu! Und es stellte sich auch heraus, dass Pepe ein extrem stabiles Nervensystem hat, er hat keine Angst, so können wir mit fürchterlichen Dingen nicht erziehen.

So probierten wir in dem ersten Kreis mit Leckereien lernen, wir haben die Aufmerksamkeit von Pepe mit Leckereien gebunden, bis ein anderer Hund in der Naehe ist, und mit Leckereien belohen, wenn er etwas gutes macht usw. Das geht leider nicht! Es hat gut funkzioniert, bis Würstchenstücke waren ber mir, als ich nur mit Trockenfutter probiert habe, hat er nur so viel gesagt: ”Wirklich? Damit? Hah!”

So haben die Leckereien keinen völligen Erfokg geholt, trozt waren meine alle Mantel voll mit Futter so, dass es für die alle Hunde in dem Bezirk genug gewesen waere. :)

Natürlich konnten wir ihn in das Hundegehege auch nicht hineingehen, und auf der Strasse mochte auch keinen Hund mit ihm Freundschaft schliessen.

Dann kam der naechste Kreis: der Maulkorb, juhhu! Wie können wir ihn daran gewöhnen? Ich habe alles gelesen, damit wir die entsprechende Methode finden, aber wir mussten uns nicht beeilen, da die alle Maulkorbe waren schlecht auf seinen Kopf. (Er hat wunderbaren schönen Kopf, aber unverhaeltnismaessig :) ).

Zum Glück haben wir dieses Problem auch gelöst, und wir haben mit einem wunderschönen Ledermaulkorb begonnen. Am Anfang haben wir mit dem Korb nur gespielt, ich habe nicht gezwungen, aber wir sind nach einer Woche mit dem Maulkorb spazieren gegangen. In den ersten 5 Minuten stört es noch ihn, aber dann spaziert er wunderschön in dem Maulkorb, ich denke, es ist ein wahrer Erfolg! (Hundeanfaenger – Problemhund 1-0)

Es gibt schon kleine Erfolge, wir gehen langsam fort, wir probieren uns immer anderen Hunden naehern.

Es ist manchmal nicht einfach, ich bin auch vielmal ungeduldig, es eaergert mich, dass es ihm nicht geht, aber dann gelingt es im allgemeinen, und wenn nicht, dann naechstes Mal, und man freut sich, weil die alle Beschaeftigungen macht mir und dem Hund auch Spass, und wir lernen auch. (Nicht nur immer der Hund hat Problem, nicht wahr?)

Pepe kann lernen und aendern, aber er bracht dazu Geduld und Konsequenz! Wenn jemand so denkt, dass man es nicht lernen kann, dann kann ich dazu so viel sagen, dass ich 22 Jahre alt bin, ich konnte die konsequente Erziehung noch nie ausprobieren, aber meine Arbeit hat sehbaren Erfolg, und ich freue mich sehr darauf. Deswegen fühle ich mich selbst besser, und es ist mir ein fröhliches Gefühl, dass wir zusammen mit dem Hund etwas erreichen konnten.

Und jetzt möchte ich über unsere Beziehung mit Pepe schreiben:

Pepe ist kein Schosshund, er ist schlüpft nicht und er ist nicht sentimental. Jemand möchte solchen Hund, jemand nicht. Pepe evaluiert und ist für das Essen, für das Spielen, für das Sofa und für seine Decke dankbar, aber nur eigenartigerweise. Manchmal schaut er sich an, was wir in der Wohnung machen, er horcht sich, und er kauert neben mich, wenn ich auf dem Sofa sitze. Aber er klettert oder er krempt seinen Kopf in meinen Schoss nicht. Er sieht nicht immer in meine Augen, wenn ich zu ihm spreche. Im Allgemeinen interessiert er sich für nichts. Ich möchte noch ausheben, dass Pepe schon alt ist, er ist solch. Er interessiert sich nicht, wenn wir weggehen, oder wenn wir nach Hause gehen, er konstatiert, aber es gibt kein Sprung, manchmal schwaenzelt er ein bisschen. Dann geht er auf das Sofa zurück, und alles geht weiter. Pepe lebt in seiner Welt, er ertraegt alle Leute (Kinder, Fremden, Alten), er misshandelt niemanden, aber er braucht viel Zeit, bis er sich zu jemandem angebunden kann.
(Es ist die Schrift der Pflegemutter von Pepe).

(Vielen Dank für die Übersetzung von Kemenczky Dóra)