2014. február 14., péntek

Sairus története

Sairus december elején került a gondozásunkba, egy aggódó nő írt nekünk, hogy az interneten  látta a hirdetését, Ő írt a gazdának, aki válaszolt, hogy még náluk van Sairus, nem jelentkezett rá senki. Sairus nem volt ismeretlen számunkra, mert nekünk is írt a gazdája, hogy segítsünk, viszont nekünk kellett róla több információ, hogy hova tudjuk elhelyezni, mint pl. oltása van-e, hogyan jön ki más kutyával, lakásban vagy kertben élt, stb. Természetesen ilyenkor mindig elvesznek az oltási könyvek, így tudtuk, hogy oltása biztosan nincs, bár sokkal egyszerűbb lenne őszintén megírni. Talán két levelet váltottunk, amikor eltűnt Sairus gazdája és nem jelentkezett többé. Amikor Jess írt nekünk vele kapcsolatban, akkor raktuk össze a szálakat, hogy róla van szó. Nem értjük, hogy miért nem adta nekünk, hiszen jó helyen lett volna, inkább meghirdette egy internetes oldalon és rábízta volna bárkire. Szerencsére Jess előbb olvasta másnál a hirdetést és egyből írt is Nekik. Bár Sairus érkezése nem volt tervben, de amikor Jess írt róla nekünk, egyből felajánlottuk, hogy segítünk. Jessék elvállalták Sairus ideiglenes befogadását, amíg az álomgazdi rá nem talál. 
Íme egy pár sor Sairusról, olvassátok szeretettel:

"Amikor Sairus hozzánk került, hogy őszinte legyek, teljesen biztosak voltunk benne, hogy egy pár napon belül meg fog halni. Lefeküdni és felállni nem igazán bírt, sőt, volt olyan alkalom is, amikor nem bírt felállni, és amíg az oldalán feküdt mi betettük a kaját a szájába, így telt az első hét. Nagyon szomorú volt és mi is, hiszen nagyon sajnáltunk, pont annyira volt elég az energiája, hogy állva igyon, és pár óránként kimenjünk pisilni és kakilni. Aztán az első hét után kezdett jobban lenni
és azóta hihetetlen, hogy mennyit javult! Eleinte nem mert fel és lejönni a lépcsőn, mára már úgy szaladgál fel és le, mint egy kölyökkutya!! Kiderült, hogy ő nem is az az idős, lusta, szomorú kutya, akinek mi láttuk, hanem egy igazán fiatal, játékos, szerető, lüke kis majom. Imádja az emberi társaságot, és nincs teljesen tisztában azzal, hogy akkora mint egy kisebb ló, úgyhogy a fotelon, ő szívesen betuszkolja magát két ember közé, még akkor is, ha a fele teste lelóg! Imádja amikor beengedjük magunk mellé az ágyba és fetrenghet mellettünk. Séta és kint lét közben is imád hemperegni. A kaját, azt viszont még jobban imádja, és bármit megenne, nem felejthetünk semmit kint, mert ha Sairus eléri, akkor az el is tűnik!
De nem lehet rá haragudni, mert annyira jó fej, és ha rosszat csinál, és rászól az ember, akkor a fejét lehajtva, farkát behúzva megy a sarokba bújni, mert tudja hogy rossz fiú volt, ilyenkor hihetetlenül aranyos. Amikor simit követel, odajön a nagy fejével és az öledbe dugja, hogy közölje veled, hogy most már itt a simi ideje. Gyerekekkel is nagyon jól bánik, a barátnőnk 3 éves kislányával is nagyon udvarias! Nem ugrik fel soha, és nincs láb alatt. Szófogadó kutya, ha szólunk a helyére megy, a konyhából kimegy, leül, pacsit ad, és már nagyjából fekszik is. Nagyon szépen sétál, és kocogni is szeret velem! Más állatokkal aranyos, a mi kutyánkkal nagyon jól elvan, kistestű kutyákra se mutat semmiféle agressziót, se kanra, se szukára. A volt cicánkkal is nagyon jól megvolt. Nagyon jó látni, ahogy egyre jobban fejlődik! A testi és lelki változás amin az utolsó pár hét alatt átesett, hihetetlen számunkra és biztos, hogy boldoggá fogja tenni az új gazdikat, mivel minket is mindig felvidít."

Befejezésként, egy kis összefoglaló: Sairus, 6 éves, foltos német dog kan kutya, aki csontsoványan, gyengén, lelkileg összetörten került a gondozásunkba. Minden kutyával nagyon jó a viszonya, konfliktuskerülő, a cicákat is szereti. Pórázon szépen sétál, autóban szépen utazik. Lakásban tökéletesen viselkedik, nem rombol, nem ugat, szobatiszta, egyedül a kint felejtett ételek tűnnek el. Bátran ajánljuk kisgyermekes családba is, mert nagyon szépen viselkedik a társaságukban. Oltva, chipezve, parazitamentesítve, ivartalanítva fogadható örökbe, kinti-benti tartással. Érdeklődni a nemetdogsos@gmail.com címen lehet. Köszönjük!













 
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése