Marshall mit den Augen seiner Pflegefamilie

Wir haben Marshall schon früher kennengelernt, als er zu uns kam. Zuerst hat er die Hundeschule anständig beendet, die fast zwei Monate lang gedauert hat. Dann haben wir lange Spaziergänge gemacht, um einander besser kennenlernen zu können. Bei unserem ersten Treffen habe ich mich darüber sehr gewundert, dass ein Hund in so schlechten Zustand geraten kann. Und es war mir auch überraschend, dass er trozt seinem schlechten Vorleben an die Menschen vertrauen möchte. Er war immer fertig alles zu tun, damit jemand ihn streichelt, oder ein weinige Liebe bekommt.

Trotzdem er abgemagert war, und misshandelt wurde, in seinen Augen war der Flimmer, dass er jemandem (EINEM HERRCHEN) gehören will. Deshalb vertraut er immer an eine neue Beziehung, und er macht alles dafür. So ist die Hundeschule auch sehr gut gelungen, und deshalb habe ich mit meinem Mann daran gedacht, dass wir Marschall gern aufnehmen würden, damit er im Winter nicht in dem Zwinger sein soll, bis er einen eindlichen Platz findet.

 Als ich Kind war, haett ich schon einen Hund, mit dem ich zusammen aufgewachsen bin. Mein Mann hat Hundeerfahrung, aber bisehr mochten wir in Wohnung keinen eigenen Hund halten. Aber wir haben so viel daran gedacht, bis wir so entschieden haben, dass wir es mit Marshall ausprobieren. Wir werden ansehen, wie wir unere Arbeit mit den Spaziergängen verinigen können, bzw. ob wir die Ansprüche des Hundes befriedigen können. Als wir der Deutsche Dogge Gruppe gesagt haben, dass wir Marshall nach Hause bringen möchten, alle haben sich darüber sehr gefreut. Nur haben wir nicht gewusst, wie er sich in der Wohnung benehmen wird, ob er stubenrein ist, oder ob er sich in einem kleineren Platz auch wohl fühlt. Aber diese Sachen haben uns nicht zurückgehlaten, so aben wir ihm eine Chance gegeben, und wir haben ihn nach Hause gebracht.

Am ersten Tag haben wir den Hundekosmetiker besucht. Da er ein riesengrosser Hund ist, und er hat bisher in Zwinger gelebt, haben wir so gedacht, dass es besser wäre, wenn ein Fachmann ihn erstmal baden lässt. Bei dem Kosmetiker hat er sich wunderbar benimmt. Das Baden hat er genossen, besonder weil er inzwischen gestreichelt war. Mit dem Fön hatte er auch kein Problem. So hat der Kosmetiker ihn gleich in Herz geschlossen. Nach dem Baden wurde sein Fell wunderschön und glänzend.

Dann sind wir einkaufen gegangen, um Futter, Leckerei und den obligatorischen Maulkorb zu kaufen. Als wir in das Geschäft getreten haben, ist er gleich sittsam neben mir gegangen, als es eine gewöhnte Sache wäre. Ein netter Verkaufer hat uns geholfen, und bisher wir über die Hunde gesprochen haben, haben wir bemerkt, dass der Hund auffällig stillgeblieben ist. Wir haben zu nahe den Leckereien gestanden, und bisher wir gesprochen haben, hat er mit seinem „winzigen” Mund die Leckereien ausprobiert.

Dann sind wir nach Hause angekommen. Am Anfang mochte er von unserer Nähe nicht weggehen, aber sein Bett war in dem anderen Zimmer bequem vorbereitet. Aber es war nicht so sicher, als neben uns sein. Am Abend mussten wir eine halbe Stunde weggehen, und wir waren neugierig, wie er sich benehmen wird, ob er etwas zerstört. Auf besonderer Weise, als wir nach Hause ankommen sind, war alles an seinem Platz, er hat keinen Pantoffel, kein Papir, und keine Socke genagt. Wir waren sehr stolz, dass kein Problem mit ihm wird, und er kann gut alleine bleiben.

Dann haben wir behauptet, dass Marshall trotzt kein Engel ist, weil ich einen Teller auf dem Boden gefunden habe. Zuerst habe ich nicht gewusst, was auf dem Teller sein konnte, und wie es auf den Boden ist. Nach einiger Zeit habe ich herausgefunden, dass Kekse und Kuchen auf dem Teller waren, die surlos verschwunden sind. So haben wir schon gewusst, was die Schwäche von Marshall ist: sein Bauch. Dafür tut er alles. Wenn es nötig ist, dann schleicht er vorischtig und klaut er die feine Bissen (als er kein Essen bekommen würde). Sonst bei dem Essen müssen wir darauf achten, dass er nicht viel und nicht gleich zunehmen darf, da seine Hüfte ihm weh getan hat (und manchmal noch immer), besonders sein Hinterbein. So konnte er nur mit Massen essen, weil er zu viel zugenommen hätte, hätte er noch grössere Schmerzen gehabt, deshalb haben wir darauf geachtet.

Am Anfang, nachdem er zu uns eingezogen hat, mochte er aus unserem Zimmer nicht ausgehen. Er hat eher auf dem Boden geliegt und uns gesehen, als er in das andere Zimmer geht, wo sein bequemes Hundebett war. In der ersten Nacht hatten wir deswegen ein Problem, weil wir ihn aus unserem Zimmer ausgeschlossen haben, und er hat es so bemerkt, dass wir ihn exiliert haben. So haben ich in der Nacht mehmals darauf aufgewachsen, dass er sehr leise weint. Am nächsten Abend habe ich emfphlen, dass wir die Tür des Zimmers geöffnet lassen, und wir werden ansehen, was er macht. Es war erfolgreich. Als wir schlafen gegangen sind, hat er uns noch einmal kontolliert, ob wir in dem Bett sind, dann ist er in das andere Zimmer gegangen, und er hat die ganze Nacht über geschlafen.

Also, Marchall ist ein vollkommerer Wohnungshund. Er ist 100% stubenrein (bisher ist niemals Unfall geschehen), er nagt nichts. Wenn wir kein Essen auf dem Tisch lassen, dann geht er nicht in die Nähe der Küche. Als wir zu Hause sind, dann liegt er ruhig auf seinem Teppich, oder geht er in das andere Zimmer auf sein Hundebett. Am Anfang probierte ich mit ihm zu spielen, aber nach 5 Minuten findet er es überdrüssig, und es interessiert ihn nicht mehr. Er wartet eher darauf, dass er gestreichelt und geliebt wird.
Ich kann nur eine winzige schlechte Dinge erwähnen. Als er sein Kopf schüttelt (es kommt manchmal vor), dann sein Speichel fliegt überall. Meiner Meinung nacht ist es „Dogge-Krankheit”, und wenn jemand diese Rasse kennt, ist es ihm nicht überraschend. Es ist mir neu, aber er beginnt schon zu lernen, wenn er sein Kopf schütteln möchte, dann geht er aus dem Zimmer raus, dann kommt er zurück.
Daneben hat er es auch schon gelernt, wenn er Wasser getrunken hat, dann wartet er, bis wir seinen Mund abwischen. Am Anfang hat er es nicht verstanden, aber später hat er es schon genossen, und heute trinkt er schon mehrmal, als es nötig wäre, damit sein Mund eine kleine Massage bekommt.
In der Wohnung gibt es noch eine Frage: das Sofa. Wir haben noch nicht gesehen, dass er auf dem Sofa gelegen hätte. Obwohl er einmal wahrscheinlich ausprobiert hat, weil wir einmal am Abend bemerkt haben, dass sein Vorderbein ihm weh tut.

An Weihnachten haben wir die Eltern besucht, dort hatte er keine Sorge darum, wo er schlafen darf. Es wurde ihm zugelassen, dass er auf dem Sofa liegt, dann konnte man ihn dorther nicht unter stören. Er hat sich dort sehr bequem gefühlt, und dorther betrachtete er die Welt um sich. Er hat sich zwischen den Kinder sehr geduldig benommen. Er hat ruhig gelassen, dass die Kinder um ihn rennen, und er wurde viel gestreichelt.

Nach Weihnachten sind wir nach Hause gefahren, und ich war neugierig, ob er auf das Sofa kommen wagt. Aber er speichert die Regel getrennt, und er weisst, dass es hier zu Hause nicht darf.
 Es gibt noch einen Teil des Lebens in der Wohnung. Was mach der Hund, wenn er sieht, dass wir von Hause weggehen?In den ersten Tage hat er es sehr schwer ertragen, er hat aich sicherlich daran erinnert, als sein ehemaliger Besitzer ihn bei seinem Bekannten gelassen hat. Al siwr zu der Tür gegangen sind, und Marshall hat keine Leine bekommen, dann weinte er gleich, dass wir ihn dort lassen. Es war nicht so laut, er hat nur ein bisschen geweint. Aber wir wohnen in einer Wohnsiedlung, und dsie Wohnung hat dünne Wände, hat unser netter Nachbarn uns gesagt, dass der Hund vom Morgen stundenlang winselt. Ich habe es gar nicht geglaubt, weil wir bei der Zeitpunkt, den der Nachbarn gesgat hat, waren wir zu Hause, und der Hund hat nicht  gewinselt.
 

Wir haben uns zu Heni für Hilfe gewendet, damit der Nachbarn auch froh wird, Heni war in der Hundeschule unser Trainer. Sie hat uns viele gute Dinge beraten, was wir mit einem weinenden Hund tun können. So hat Marshall ein Spielzeug „Kong” bekommen, das man mit vielen Leckereien füllen kann, und mit dem der Hund sich lange bindet. Seitdem ist das Spielzeug unser treuer Genosse, und als wir uns anziehen beginnen, dann wartet Marshall schon darauf, dass er sein gefülltes Spielzeug, und er konzentriert sich nur auf das Kong, und nicht auf anderes. Seit dem weint er gar nicht in der Wohnung. Er bellt auch nicht, wir haben nur ein oder zweimal seinen Ton gehört, als er in dem Garten unserer Eltern war. Dann wenn jemand vor dem Tor weggeht, und Marshall war gerade in dem Garten, ist er begeistert gelaufen, um seinen Territorium zu schützen, und er hat auf seinem tiefen Ton gebellt. Seine Begeisterung hat nicht lange gedauert.

Wir lassen schon Marshall ruhig zu Hause, er hat nichts zerstört, und er stört den Nachbarn schon nicht, dank der Heni un dem Kong. Er geniesst nur, dass er in warmer Wohnung sein kann, und wenn wir zu Hause sind, dann wird er viel gestreichelt.

Un der Höhepunkt des Tages ist der Spaziergang…

Wir haben über Marshall gewusst, dass er andere Rüden nicht liebt, due Ursache kennen wir nicht. Er kommt mit Hündinnen gut aus (wir haben einige Bilder bei den Eltern gemacht, wie er sie liebt), aber mit Rüden nicht. So haben wir bei den Spaziergängen sehr geachtet, damit kein Konflikt sein. Am Morgen und am Abden machen wir einen schnellen Kreis, damit er sein Geschäft erledigt kann, und unter dem Tag machen wir noch ein oder zwei langen Spaziergänge. Wir wohnen auf dem Bachufer, und in der Nähe gibt es kein eingezäuntes Hundegehege, deshalb müssen wir mit Marshall sehr vorsichtig sein, weil es solche Menschen gibt, die ihre Hunde ohne Leine holen. Da wir die Reaktionnen von Marshall nicht kennen, so weichen wir eher dem Treffen aus. Wir hatten noch bisher keinen Konflikt. Sogar kommt er auf überraschender Weise mit Rüden auch gut aus, wenn wir ihm einige Zeit lassen, damit er sich löst.

Gerade hat er jetzt einen neuen Freund gefunden, einen schwarzen Labrador Rüde. Er ist auch kastriert, wie Marshall, und nach seinem Herrchen kommt er bisher mit anderen Rüden auch nicht aus. Es war sehr gutes Gefühl zu sehen, wie sie miteinander spielen. Bei ihrem ersten Treffen hat der labrador sehr gebellt, weil er Angst vor der grossen Dogge hat, aber als er sich beruhigt hat, wurden aus dem zwei alten Hunden (der Labrador ist auch alt) zwei Welpen: sie haben sehr lange gespielt. Seitdem haben wur uns noch getroffen, und vor dem ersten Minuten gab es grosse Freude, und die Hunde rennen, springen und spielen (der Bein von Marshall tuti hm schon kein weh). Beider Hund ist sehr begeistert. Ich kann dazu nur so viel sagen, dass Marshall am Anfang vor anderen Rüden Angst hat, und er kann mit der Situation nichts beginnen, aber wenn er fühlt, dass kein problem ist, dann kann das Spielen beginnen.
Er hat noch einen Freudn, der Rüde ist. Er ist ein winzigkleiner Schosshund, und sie spielen und spazieren gerne zusammen. Diese neuer Freund ist so klein, dass er muss auf seinem zwei Hinterbein stehen, um Marshall zu riechen, und es strört ihm auch nicht.

Wenn wir bei dem Spaziergang mit anderen Hunden nicht treffen, dann spazieren wir sehr schön, wie eine Dogge. Am Anfang geniesst er sehr, dass er raus sein kann, aber wenn er ziehen probert, dann sage ich langsamer und ziehe ich die Leine, dann nimmt er den Tempo zurück. Wir haben schon ausprobiert, wie er reagiert, wenn wir mit ihm an Leine laufen, und er hat es sehr geliebt. Nach dem Laufen habe ich ihm langsamer gesagt, dann ist er schön gegangen. Manchmal geht er ein bisschen vor mir, mancham ein bisschen hinter mir. Er achtet immer, wenn wir einen Fahrweg durchgehen. Am Ende des Spazierganges springt er in dem Fahrstuhl und sitzt sehr schön. Dann lässt er, dass wir vor der Tür noch seine Pfoten wischen.
Also alles in einem:

Marshal kam in sehr schlechten Zustand in die Betruung von Deutsche Dogge Rettung, und er wurde sehr schon in Ordnung gebracht. Sein Bein hat ihm lange weh getan, aber jetzt fühlt er sich sehr wohl. Sein Bein wurde viel muskulöser, und er ist immer muiger, er springt glüklcih in die Luft auf, was am Anfang undenkbar war. Er muss Medikament einnehmen, aber er hat ein solches Medikament auf Beinschmerzen bekommen, das er nur einmal pro Monat einnehmen muss. Er ist eine wunderbare Deutsche Dogge, er lernt fleissig. Er möchte sehr entsprechen, und den guten Beispiel folgen. Er mag vor allem Liebe bekommen, und es probiert er auf seiner Weise entgelten. Er kann sehr vernünftig auf uns sehen, als wir zu ihm sprechen. Er ist sehr gehorsam, manchmal passieren einige klenen Unfälle, die wir immer korrigieren, und zweitens weisst er schon, was er machen soll. Er geniesst sehr die Wohnung, er sieht gerne zusammen mit uns fern, und am Abend geht er auf seinen Platz und schläft er ruhig dort. Er ist einfach ein vollkommener Hund, er mag innen faulenzen, wenn es draussen kalt ist. Und er mag in dem Garten rennen, wenn er mit einem Hundefreund spielen kann. Und er mag vor allem einfach geliebt werden!:-)

(Es ist die Schrift von dem Pflegefrauchen von Marshall, Nelli.)
(Vielen Dank für die Übersetzung von Kemenczky Dóra.)

Marshall ideiglenes befogadói szemével

Azt a feladatot kaptam, hogy írjak Marshallról, mivel én (mi a párommal) lettem az ideiglenes befogadója.

Igazából már sokkal hamarabb meg kellett volna írnom, de egyszerűen valahogy sosem jutott rá idő, és igazság szerint várni is szerettem volna vele egy picit, hogy hátha rátalálok Marshall valamilyen rossz oldalára is, hogy ne csak jót kelljen róla írnom, de ez nem jött össze…

Így következzen a beszámoló.

Marshallal az ismeretségünk korábban kezdődött, minthogy befogadtuk volna őt magunkhoz. Először tisztességesen végigcsináltuk a kutyasulit, ami majd két hónap volt. Először is hosszú sétákra mentünk, hogy megismerhessük egymást. Legelső találkozásunkkor nagyon meglepődtem, hogy mennyire rossz állapotba lehet hozni egy kutyát… Az pedig még meglepőbb volt számomra, hogy a kutya minden megpróbáltatása ellenére is próbált bízni az emberekben. Mindig késznek lenni és bármit megtenni egy simiért vagy csak azért, hogy bújhasson egy picit és szeretet kapjon.

Nos Marshall ilyen volt, akármennyire is rosszul bántak vele előtte, akármennyire is lefogyott, a szemében ott volt az a csillogás, hogy Ő tartozni akar valakihez (egy GAZDÁHOZ). Ezért Ő bármikor bizalmat fektet egy új kibontakozó kapcsolatba, cserébe bármit megtesz. Épp ezért sikerült nagyon jól a kutyaiskola, amiről már olvashattatok az előző beszámolókban. Ezért gondolkodtunk el rajta a párommal, hogy Marshall az a kutya, akit szívesen befogadnánk, hogy ne a hideg kennelbe kelljen átvészelni a fagyos telet, amíg rá nem talál a megfelelő személy.

Kiskoromban volt már kutyám, akivel együtt nőttem fel. Párom is tapasztalt kutyatartó, de eddig lakásba egyszerűen nem szerettünk volna saját kutyát. De addig-addig tanakodtunk és törtük a fejünket, mígnem arra a döntésre jutottunk, hogy Marshallal teszünk egy próbát. Meglátjuk, hogy össze tudjuk e egyeztetni a munkánkkal a sétákat, a figyelmet, illetve ki tudjuk e elégíteni a kutya igényeit is. Amikor szóba hoztuk a német dogos csapatnál, hogy szeretnénk haza hozni a nagy dömpert mindenki nagyon örült neki. Csak azt nem tudtuk, hogy fog viselkedni lakásban, mert az előző gazdáiról nem tudtunk sokat, így azt sem, hogy szobatiszta e, vagy épp megleli e a helyét egy kisebb helyen. De ezek a tények nem tartottak vissza minket attól, hogy adjunk neki (magunknak) egy esélyt, így hazahoztuk.

Első nap elment kozmetikushoz, mivel egy nagyobb dömperről van szó, és eddig mégis kint volt egy kennelben gondoltuk nem árthat, ha nem mi fürdetjük meg elsőre, hanem rábízzuk egy szakemberre. A kozmetikusnál fantasztikusan viselkedett. A fürdés egyáltalán nem volt ellenére, főleg hogy közben ment a szeretgetés. A hajszárítóval sem volt semmi problémája. Így a kozmetikus hamar szívébe zárta. Nagyon szép csillogós bundája kerekedett hirtelen az alapos fürdetés után.

Így már teljes „harci díszben” jöhetett a bevásárlás kaja terén, és a jutalomfalatok sem maradhatnak el, na meg a kötelező szájkosár. Amint bementünk az üzletbe, illemtudóan jött, mintha egy teljesen megszokott dolgot csinálnánk. Kaptunk is egy kedves eladót, aki segített nekünk és miközben a Futrinkáról meg a kutyákról beszélgettünk, egyszer csak azt vettük észre, hogy a kutya feltűnően csendben van. Hamar rá is jöttünk miért: túl közel álltunk a kimérős jutalomfalatokhoz. Így amíg mi beszélgettünk ő kóstolgatott dog módjára a pici kis szájával. Szóval itt be is írtuk neki, hogy többet nem megyünk együtt vásárolni, mert amíg mindenkit a mancsai köré csavar, addig vagy tízszer jóllakik közben.

Utána jött a nagy hazaérkezés. Először el sem akart mozdulni mellőlünk pedig volt egy saját fekhelye a másik szobában kényelmesen megágyazva. De az nem volt olyan biztos, mint mellettünk lenni (közben biztos köddé váltunk volna, vagy épp elnyelt volna a szoba fala, legalábbis biztos ez járt a fejében). Este el kellett mennünk itthonról egy fél órára gondoltuk addig is teszteljük az új lakót, hogy mit rombol meg hasonlók. Viszont furcsa mód, ahogy hazaértünk minden a helyén volt, nem piszkított be a lakásba, nem rágott meg papucsot, zoknit vagy épp papír fecnit. Nagyon büszkék voltunk ám, hogy elsőre úgy tűnt nem lesz vele semmi gond (később sem lett). Utána rájöttünk, hogy azért mégsem egy angyal Marshall, mert a földön találtam egy tányért. Először rá sem tudtunk jönni, hogy mi lehetett benne, főleg arra nem, hogy került a földre. Kis idő múlva megvilágosodtunk: keksz meg apró süti volt a tányér tartalma, ami nyomtalanul eltűnt (persze annyira nem nyomtalanul, mert utána valaki nagyon nem volt éhes). Így meglett Marshall gyenge pontja: a HASA. Azért bármit megtesz. Ha kell óvatosan settenkedik és elcseni az elfelejtett falatokat (nem mintha nem kapna rendesen enni). Pedig az etetésénél figyelnünk is kell, mert nem szabad hirtelen sokat híznia, mivel fájt (néha még most is fáj) a csípője, főleg a hátsó lába. Így csak mértékkel ehetett, mert ha túl sokat hízott volna egyszerre, akkor csak még nagyobb fájdalmai lettek volna, ezért figyeltünk rá.

Miután beköltözött hozzánk eleinte nem is akart kimenni a szobánkból. Inkább kuporgott magában a földön és figyelt minket, minthogy átmenjen a másik szobába ahol egy puha fekhely várta és ott aludjon. Első éjszaka ebből problémánk (inkább nekem) is volt, mert kizártuk a szobánkból, amit úgy érzékelt, hogy száműztük őt. Ez azt eredményezte, hogy az éjszaka folyamán arra ébredtem fel néha, hogy alig hallhatóan nyüszögött vagy sírt nem is tudom pontosan, de a lényeg hogy én nem tudtam tőle aludni, a páromat nem igen zavarta. Ezek után másnap este ragaszkodtam hozzá, hogy hagyjuk nyitva a szobaajtót, meglátjuk, mit csinál alapon. És láss csodát: a kutya lámpaoltásnál még leellenőrzött minket az ágyban, hogy alszunk és megvagyunk, utána pedig mint aki jól végezte dolgát kisétált a saját helyére és átaludta az éjszakát. Így meglett a gyógyír az esti hangoskodásra, ami csak engem zavart.

Szóval egy szó, mint száz Marshall tökéletes lakáskutya. 100%-ig szobatiszta (eddig egyszer sem történt baleset) nem rág szét semmit, nem kóstol meg semmit, amire nem kap engedélyt. Ha kaját nem hagyunk az asztalon az orra előtt, amit megszerezhet, akkor az asztal közelébe sem megy. Amikor itthon vagyunk sem igazán pörgős fajta: nem ugrándozik, inkább elfekszik mögöttünk a kis szőnyegén egy darabig őrködik mellettünk és utána átvonul a saját szobájába pihenni. Eleinte próbáltam vele játszani, de kb. 5 perc után megunja a dolgot, vagy egyszerűen tudomást sem vesz a játékról. Helyette inkább azt várja, hogy simogassam, szeretgessem, bújhasson a nagy fejével.

Egy negatív dolgot tudok talán itt csak megemlíteni (tényleg apróság), hogy amikor épp megrázza a fejét (ami elő szokott fordulni néha), akkor a nyál repdes száz irányba. A véleményem szerintem ez dog "betegség" és egyáltalán nem meglepő annak, aki ismeri ezt a fajtát. Nekem ez új dolog még, de már kezdjük megtanulni, hogy ha épp fejet akar rázni, akkor szépen kifordul a szobából és utána bújik csak vissza.

Mindemellett azt is lelkesen megtanulta, hogy miután ivott (ami egy külön mesterség nála), megvárja, amíg megtöröljük a száját. Eleinte nem értette, hogy ez mire jó, később már külön élvezte a dolgot, és manapság már odáig fejlődött a dolog, hogy kétszer háromszor is belebukik egymás után az itató tálba, csakhogy egy kis masszázst kapjon a pofija.

Lakásban való lét terén nagy kérdés volt még a kanapé is… A szóban forgó fekvőhelyre, egyszer sem mert feljönni, legalábbis amikor láttuk volna. Bár egyszer nagy valószínűséggel megpróbálkozott vele, mert amikor hazajöttünk egyik este láttuk, hogy furán sántít az első lábára. Szerintem bepróbálkozott a kanapéval, csak nem volt számára megfelelő magasság, így maradt a saját ágyánál.

Na már most, amikor Karácsonykor elmentünk a szülőkhöz, ott nem igen volt gondja azzal, hogy hol feküdjön. Mivel elsőre meg lett neki engedve, hogy felmenjen a kiszemelt kanapéra, utána onnan le sem lehetett zavarni. Teljes kényelembe helyezte magát, és figyelmesen szemlélte a körülötte lévő világot. Gyerekek között nagyon türelmesen elvolt még a karácsonyi zsongás közben is. Nyugodtan hagyta, hogy rohangáljanak körülötte, sőt a nyomorgatást is nagyon jól viselte.

Karácsony után, ahogy hazajöttünk, kíváncsi voltam, hogy fel mer e jönni a kanapéra, de rájöttem, hogy külön raktározza a szabályokat, amit ott szabad volt, azt tudja, hogy itthon nem érvényes. Így megy a rend is a kis buksijában.

Ezek után a lakásban élés már csak egy részlete maradt ki: mit csinál a kutya, ha látja, hogy elmegyünk otthonról? Az első napokban nagyon rosszul viselte a dolgot, szinte biztosan élt még benne a kép, amikor eredeti gazdája otthagyta őt egy ismerősénél. Így amikor csak mentünk az ajtó felé, és ő nem kapott pórázt ment a sírás, hogy miért hagyjuk ott. Nem volt  nagyon vészes, csak nyüszögött picit. De mivel panellakásban lakunk és vékonyak a falak, így szóvá tette a lelkes szomszédunk, hogy a kutya órákat vonyít az ajtóba hajnaltól…. Elég nehezen hittem el, mert amelyik időpontot belőtte a szomszéd akkor mi itthon voltunk és nem nyüszögött, főleg nem vonyított a kutya…

Na de hogy mindenki boldog legyen Henihez fordultunk segítségért (a kutyasuli alatt ő volt a trénerünk). Ő látott el jó tanácsokkal, hogy mit lehet tenni egy síró kutyával. Így Marshall kapott egy kong nevezetű játékot, amit meg lehet tölteni mindenféle finomsággal és a kutya figyelmét hosszú időre leköti. Azóta hűséges társunk a játék, és amikor csak elkezdünk öltözni Marshall alig várja, hogy megkapja a mindenféle jóval megtömött kis kongját, fürkésző tekintetében már csak azt látjuk, hogy a játékra koncentrál, semmi másra.

Azóta egyáltalán nem ad ki hangot a kutya a lakásban. Ugatni nem igen szokott, eddig egyszer kétszer hallottuk a hangját, amikor a szülők kertes házánál házőrzőnek képzelte magát. Akkor, aki csak elment a kapu előtt, és ő épp kint volt az udvaron aktuális dolgát végezni, lelkesen rohant, hogy megvédje a területet és mély hangján elkezdett ugatni. A fellángolás nem tartott sokáig, mert az illető vagy gyorsan tovább állt, vagy rá lett szólva a kutyára, aki utána lelkesen, mint aki jól végezte a dolgát abbahagyta az ugatást.

Marshallt most már nyugodtan hagyjuk itthon, egyszer sem tett kárt eddig semmiben, nem zavarja a szomszédokat (hála ezért Heninek, meg persze a kongnak). Csak élvezi, hogy meleg lakásban lehet, amikor itthon vagyunk folyton szeretgetjük.

A nap csúcspontja pedig nem más, mint a séta….

Marshallról tudtuk, hogy nem igazán csípi a kan kutyákat, hogy miért az okát nem ismerjük. Szukákkal jól kijön (szülőknél készült képeken látszik mennyire jól), de a kanokkal valamiért nincs megbarátkozva. Így a sétáknál nagyon figyeltünk nehogy konfliktus legyen (mégiscsak új lakóról van szó a környéken, aki nem más, mint egy német dog).

Napi séta rutinja egyszer lemegyünk vele korán reggel és késő este egy-egy gyors körre, hogy elvégezze feladatát. Napközben pedig ahogy időnk engedi egy-két hosszabb séta jár a lakáslakónak.

Egy patak partján lakunk, és a közvetlen közelünkben nincs körbekerített kutyafuttató, csak kijelölt területek, épp ezért fokozottan figyelünk Marshallra, amikor lemegyünk sétálni, mert itt vannak olyan lelkes emberek, akik póráz nélkül nyugodt szívvel odaengedik kutyájukat ismeretlen kutyához. Mindegy, hogy mi épp rövidre fogjuk a pórázt, hogy elkerüljük a találkozást, mert még mi sem ismerjük a kutya reakcióit… Szóval nem igen fejlett itt a kutyasétáltatási etikett (ezzel nem akarok megbántani senkit). De ha én azt látom, hogy közelít felénk egy idegen kutya a gazdájával akkor megkérdezem, hogy nem gond e ha odamegy az én kutyám szaglászni esetleg ismerkedni… Errefelé viszont már találkoztunk olyannal, akinek a kutyája ugatva rohant felénk a patak túlpartjáról át a hídon, miközben gazdája nyugodtan telefonált. Nem is zavartatta magát, hogy a kutyája épp merre jár… Az ilyeneket én csak felelőtlen gazdának tudom hívni.

Azt szeretem a legjobban, amikor miniatűr kutyák félelmükből támadnának Marshallnak, ő meg szegény néz rám, hogy mit csináljon egy ekkora mérettel…

De már ezeket is elég jól szűrjük és nem igen volt még incidensünk. Sőt meglepő módon egész jól kijön kan kutyákkal is, ha hagyunk egy kis időt, hogy oldódjon.

Épp pár napja sikerült összeszedni neki egy új havert, egy fekete labrador fiút. Szintén ivartalanított mint Marshall, és a gazdája szerint nem igazán volt még jóban többi fajtársával, így jó volt látni, hogy nagyokat játszanak. Első találkozásuknál nagy ugatás volt a labi részéről, mert tartott a nagyobbra nőtt dogtól, de amint megnyugodott és látta, hogy nincs mitől félnie, a két öreg harcos (a labi sem épp fiatal) átváltoztak kölyökkutyává: fark csóválva, ugrándozva játszottak kifulladásig. Azóta találkoztunk még velük és akkor már első perctől kezdve meg volt az öröm, hogy végre egy ismerős, ekkor már alap dolog volt a rohangálás, játszás meg ugrándozás (és itt említeném meg, hogy Marshall lába már egyáltalán nem fáj). Nagyon lelkes mindkét kutya. Ezek után csak annyit tudok mondani, hogy lehet hogy először Marshall tart a kan kutyáktól (mert nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel), viszont amint érezi, hogy nincs semmi gond nyugodtan lehet csóválni és kezdődhet a játék.

Sikerült még egy kannal összebarátkoznia: egy kisebb kis döggel, aki a bokájáig sem ér fel, de attól függetlenül nagyon szeretnek együtt sétálni és ugrálni. Meg kell jegyeznem az új haver olyan pici, hogy két lábra kell ágaskodni, hogy meg tudja szagolni Marshallt, de még ez sem zavarja.

Ha séták alkalmával pedig nem épp más kutyákkal való viszonyát vizsgáljuk, akkor szépen sétálunk, csak olyan dogosan. Először nagyon élvezi, hogy kint lehet, de amint próbálna picit húzni elég csak megrándítanom a pórázt és rászólni, hogy lassabban, azonnal visszavesz a tempóból. Ma kipróbáltuk, hogy milyen egy kis futást is belecsempészni a sétába, egyszerűen imádta, de amint szóltam neki, hogy most már szépen megyünk azonnal visszavett a tempóból és baktat. Hol picit előttem, hogy feltérképezze a terepet, hol pedig mögöttem jön. Mindig figyel, amikor az autóúthoz érünk türelmesen vár, mikor megyünk már át. Séták végén pedig nagy lelkesen bevágódik a liftbe és leül, míg fel nem érünk. Utána be az ajtón és toporog, amíg megvagyunk a lábtörléssel, majd pedig jöhet a jól megérdemelt pihenés.

Szóval a végén összefoglalva a dolgot:

Marshall nagyon rossz állapotba került a fajtamentéshez, sikerült elég szépen helyrehozni. A lábfájása nagyon sokáig megmaradt. Most már nagyon jól elvan. Szépen izmosodik a hátsó lába, egyre bátrabb vele (ha nagyon boldog tud ugrálni a levegőben, ami eleinte elképzelhetetlen volt). Igaz gyógyszert kell szednie, de nem vészes, mert a lábfájására olyan „gyógypirulát” kapott, amit havonta egyszer kell bevennie, és cserébe kutya baja. Egy imádni való német dog, folyamatosan tanul. Nagyon szeret megfelelni, és követni a jó példát. Lételeme a bújás, imádja ha szeretetet kap, és ezt megpróbálja a maga módján viszonozni. Nagyon értelmesen tud nézni az emberre, amikor hozzá beszélnek. Szinte mindig szót fogad (vannak néha apróbb balesetek, de amint korrigálva van a dolog, másodszorra már tudja, mit kell tennie). Imád lakásban lenni, és együtt tévézni velünk, majd pedig este elvonulni és nyugodtan szuszogni a helyén. Egyszerűen egy tökéletes kutya, aki szeret bent punnyadni, ha hideg van kint. Szeret kint rohangálni egy kertes ház udvarában, ha épp van egy lelkes kutyatársa.

És szeret csak szeretve lenni!!!!! :)

(Marshall ideiglenes befogadója, Nelli írása.)

Atlasz története

Szeretnénk, ha megismernétek Atlasz történetét teljes-egészében - a mi szemszögünkből.

Atlasz és Lili 2012. november 2-án érkezett meg Tárnokra. Gazdájuk kért tőlünk segítséget, mert megváltozott életkörülményeik miatt nem tudtak már gondoskodni róluk. Külföldön éltek sokáig, egy tanyán, ahol mindkét kutya teljesen szabadon élt. Nem voltak korlátozva semmiben, lehetett kergetőzni, ugrálni egymásra esze-veszett módon is. Aztán visszaköltöztek Magyarországra, egy belvárosi lakásba. 

Itt már nem volt könnyű az élet a két doggal. A tulajdonosok szerették volna megadni az esélyt, hogy a kutyák továbbra is a megszokott körülmények közt lehessenek, ezért megkerestek minket.

 Atlasz annyira szerencsés volt - akkor még annak tűnt -, hogy rögtön a megérkezése napján látogatót is fogadott. Az érdeklődőkkel már váltottunk pár levelet, a kérdőívet kitöltötték, kölcsönös volt a szimpátia. Kinti-benti tartás, dogos tapasztalat, a kutya nem lenne sokat egyedül. Az első találkozás alkalmával nagyon sok mindenről beszéltünk, mivel az érdeklődők előző kutyája nemrég halt meg, mielőbb szerették volna pótolni a hiányt. Megismerkedtek mindkét kutyával, hogy utána hozzuk meg a döntést közösen, melyikük illene jobban a családhoz, kisgyermekhez. Alaposan átbeszéltük, hisz a kisfiú 5 éves. Tény, hogy egy német dog méretű kutya, könnyen felboríthat, elsodorhat egy gyermeket - akaratlanul is - játék közben. Lili visszahúzódóbb volt, ő inkább kerülte a kisfiúval a kapcsolatot, ha közelített felé, akkor Lili inkább arrébb ment. Atlasz sokkal barátságosabb volt, ő bújt a kisfiúhoz, farokcsóválva hagyta, hogy átölelje. Függetlenül attól, hogy mindig is Atlasz volt az erősebb, vehemensebb. Ő ugrál, ha úgy tartja kedve, nem kis magasságokban tud repkedni :)

Én magam többször felhívtam a figyelmet arra, hogy Atlasz nem a család régi kutyája, még nem ismerik egymást, nem lehet tudni pontosan, hogy mire hogyan reagál, ezt vegyék figyelembe. Nem véletlenül szóltam emiatt, mert láttam a kisfiú közeledésén, hozzáállásán, hogy ez sok lehet Atlasznak. Anyuka teljesen jól reagált, abszolút partner volt ebben is, elmagyarázta kisfiának, hogy miért is kell erre különösen ügyelni, Atlasznak és nekik is idő kell, hogy összeszokjanak...stb. Sétáltak együtt pórázon, hogy érezzék Atlasz erejét, próbáltam őket mindenre felkészíteni. A majdnem másfél órás találkozás után, abban maradtunk, hogy végiggondolják ők is még egyszer a döntést.
Másnap reggel egy sms és egy e-mail várt, szeretnének ismét kijönni Atlaszhoz barátkozni. Ez meg is történt, ez alkalommal vonattal jöttek, ismét a kisfiúval. Hoztak egy ruhadarabot is magukkal, hogy Atlasznak hagyjanak itt illatmintát a jövendő családjától. Kitartóak voltak, nem riadtak el attól sem, hogy kutyaiskolába kell járni a kutyával. Rögtön az ivartalanítás után fogadták is Atlaszt, folyamatosan kaptuk a híreket, hogy telnek a napok közösen, nem volt semmi gond. A leírások szerint Atlasz már nem ugrál annyit, rettentő jól kijönnek a kisfiúval, a macskákat néha kergeti, de nem éri utol őket sosem. Majd jött a levél, Baj van - ez volt a levél tárgya. Elolvastam az írást, amiben már többször is leírják, hogy Atlasszal mégsem olyan tökéletes minden, mert féltékeny, a gyereket abszolút nem tekinti felette állónak, és történt egy baleset. Tv nézés közben, megkapta a kisfiút, akinek felszakadt a bőre a fején. Természetesen egyből válaszoltam, hogy nagyon sajnálom, remélem nincs komoly baj, és megyünk a kutyáért! A válaszban elmagyarázták, hogy a kutya egyedül volt éppen a gyerekkel, illetve az a gond, hogy nem szóltak rá sem a gyerekre elégszer, sem a kutyára, hogy mindketten megtanulják mit lehet és mit nem. Atlasz nem viseli el, ha bántja őt a kisfiú - azt hiszem, hogy ehhez nem kell kommentárt fűznöm. Ismét leírtam, hogy azonnal elmegyünk a kutyáért, de megnyugtattak, hogy másnap visszahozzák ők maguk. Előtte még megmutatják egy nagyon neves, elismert kutyakiképzőnek is, hogy kikérjék a véleményét. Nem tudom, hogyan tesztelték a kutyát, de a kutyakiképző szakvéleménye: "Súlyos szocializációs problémákkal küzd, és hatalmas agresszióval rendelkezik,és fejre megy". Én ezt rendkívül nagy badarságnak tartom, igaz nem vagyok kutyakiképző. Ellenben a saját tapasztalatom alapján azt mondom, hogy igen...Atlasznak tapasztalt, határozott gazdára van szüksége. Kutyaiskolába kell járni vele, mert sokat kell tanulnia és természetesen nem mehet kisgyermekes családhoz.

December 31-én délre beszéltük meg, hogy várom vissza Atlaszt Tárnokon. Mikor megérkeztek, a kutya kiszállt a kocsiból és mindannyian döbbenten figyeltük, ahogy egy izgő-mozgó, teljesen túlpörgött négylábú érkezett vissza. Soványabb, mint mikor örökbefogadták, és kiderült, hogy az oltást, amit még meg kellett volna kapnia - előre meg volt beszélve ez is mielőtt elvitték a kutyát! - nem kapta meg. Annak ellenére, hogy engem arról tájékoztattak levélben, hogy ez már megtörtént. Atlasz szépen besétált velünk a kifutóra, elengedtük, hogy szaladgáljon kicsit, játszottunk vele, simogattuk, próbáltuk nyugtatni őt, hisz látszott rajta, hogy meg van zavarodva. Vacsoráját nagyon gyorsan behabzsolta, valószínű az újabb változás annyira nem viselte meg, hogy a pocakját ne tömje tele.


Mikor kiderült, hogy Atlasz visszaérkezik Egyesületünkhöz, az eredeti tulajdonosa egyből megkérdezte, hogy mi történt - mióta hozzánk kerültek a kutyák folyamatosan figyelte a sorsukat. Leírtam neki a történteket, és biztosítottam őt, hogy tovább keressük neki a megfelelő családot.
Elkezdtünk levelezni, és hosszú egyeztetések után abban maradtunk, hogy Atlasz visszaköltözik hozzá. Minden részletet átbeszéltünk, hogy ennek a döntésnek véglegesnek kell lennie, hisz a kutyát nagyon megviselné, ha ismét visszakerülne hozzánk. Sokat gondolkodtam, hogy vajon ez jó döntés-e, hisz nem szoktunk ilyet csinálni, hogy az eredeti gazdának, aki egyszer lemondott a kutyáról visszaadjuk.
Azt gondolom, hogy Atlasznak is jobb, ha nem egy kennelben kell élnie és várnia, hogy vajon mikor lesz gazdája - amióta visszakerült hozzánk, senki nem érdeklődött felőle. A régi-új gazdija el is jött érte Tárnokra, és amikor láttam, hogy mennyire örülnek egymásnak, minden aggodalmam elszállt. Atlasz azóta is minden nap bejár dolgozni a gazdival, kutyakozmetikusnál volt, kutyakiképzőhöz járnak. Minden rendben van vele. Gazdija úgy írta, amióta Atlasz hazatért, úgy viselkedik, mintha sosem ment volna el. A napi rutinja semmit nem változott, sokkal higgadtabb, mint volt. Most az a legfontosabb, hogy ismét magára szedjen pár kilót, hogy ugyanolyan jó formába kerüljön, ahogy mi is megismertük őt.
Boldog gazdis életet Atlasz!

Atlasz fotóit itt megtaláljátok itt.

Visszatekintés 2012

Kedves Dogbarátok!

Ezzel a blogbejegyzéssel szeretnénk összefoglalni a 2012-es év történéseit.

Fionát 2011. februárjában gazdától vettük át, borzasztóan vékony volt. Ő ideiglenes befogadónál került elhelyezésre, korábbi vezetőnknél Zsiniéknél. Fionának sok törődésre volt szüksége, hogy újra bízni tudjon az emberekben. Fontos volt, hogy szeretetben, törődésben, melegben lehessen, hogy mielőbb összeszedje magát. Végül idén Zsiniék úgy döntöttek, hogy nem adják már senkinek, így Fiona örökre velük marad.

Indra, 2011. augusztusában érkezett hozzánk. A gazdája mondott le róla, mert problémás volt a viselkedése - nem volt szobatiszta, pedig már 1 éves elmúlt. Nem tartozott a szerencsés kutyáink közé, hisz többször kellett őt megműteni hüvelyelőesés miatt, illetve a farka is mindig sebes volt, vérzett. Indra, az egészségügyi gondok ellenére egy nagyon barátságos, okos kutya. Takedával többször voltak sétálni együtt, kergetőztek a kifutón. Több, mint 5 hónap után sikerült őt örökbeadni, ahol egy nagyon kedves német dog fiú, Noé a társa és legjobb barátja.

Takeda, 2011. novemberében a szegedi Tappancs menhelyről érkezett hozzánk. Mikor bekerült hozzájuk megkerestek minket, de jelezték, hogy Takeda kicsit morgós, nem túl barátságos kutya, de segítségre lenne szükségük vele kapcsolatban. Elmentünk meglátogatni őt, sétáltunk vele egyet, és nem volt vele gond, így jött is velünk Tárnokra. Szépen kinyílt, összebarátkozott mindenkivel, igazi játékos kutya lett belőle. Sokáig volt nálunk, mert a süketsége elrettentett mindenkit az örökbefogadástól, de szerencsére az utazásáig ideiglenes befogadónál élt. Több, mint 7 hónap után végül Németországban kezdett új életet.

PatakPanni, 2011. decemberében került a gondozásunkba, tőle szintén a gazdája vált meg, megváltozott körülményei miatt, nem tudott tovább gondoskodni róla. PatakPanni az igazi álomkutya kategória volt. Gyönyörű megjelenése, kedves természete mindenkit levett a lábáról. Alig 1 hónap után sikerült is neki új családot találnunk - január második hetében már utazott is Ausztriába.

Roga, 2012. januárjában gazdától került hozzánk, mert orvosi kezeslére szorult, amit ők nem tudnak finanszírozni. Roga szintén egy álomkutya, mindenkivel jól kijött, pórázon szépen sétált, alapvezényszavakat ismerte, Diesel és Indra voltak a barátai. Rövid idő után jelentkezett egy család, hogy szeretnék őt megismerni, így ő sem töltött sok időt nálunk, márciusban gazdához költözött, ahol egy pincsi kutya, Kiki a társa.

Scobby és Rocco, 2012. februárjában érkeztek hozzánk, mindketten gazdától. Ők nem töltöttek sok időt nálunk, mert még mielőtt átvettük őket, kértük Német partnerszervezetünk segítségét, mivel Scooby süket volt, Rocconak pedig születési rendellenesség miatt a hátsó lábai deformáltak, és tudtuk, hogy itthon nem sok eséllyel indulnak a gazdikeresők között. Gabi, partnerszervezetünk vezetője ismét segített, és átvette tőlünk a két fiatalt. Így csak egy éjszakára kellett ideiglenes szállást keresnünk, mert másnap reggel utaztak is Németországba.

Diesel, szintén 2012. februárjában érkezett hozzánk gazdától. Alapfokon képzett, mindenkivel barátságos, rendkívüli mértékben kiegyensúlyozott kutya, aki Rogával kötött barátságot. Sokat játszottak és sétáltak együtt. Nagyon sok jelentkező volt rá, végül sikerült megtalálni a megfelelő családot számára, ahol több kutyatársa is lett. Diesel áprilisban költözött új otthonába.

Milla is 2012. februárjában került hozzánk, gazdája adta le nálunk, mert nem tudta vállalni egy német dog tartását. Milla hosszú időt töltött a klinikán, hogy összeszedje magát és elkezdje oltási programját, valamint átesett az ivartalanításon is. Miután meggyógyult, kikerült Tárnokra a kennelsorunkra. Eleinte félénk volt, de hamar rájött, hogy jó kezekben van. Ő is azon szerencsés kutyáink közé tartozik, akire hamar jelentkezett egy nagyon szimpatikus család, akik rendszeresen jártak hozzá sétálni, ismerkedni, így március végén már költözött új családjához, ahol van egy francia bulldog társa is, Jimmy.

Athos már régóta a várólistánkon volt, de csak a család végleges döntése után, 2012. márciusában érkezett meg hozzánk. Athos elhelyezéséhez a családi körülmények megváltozása miatt kértek segítséget. Gyönyörűen utazott az autóban, semmi gond nem volt vele. Ez a változás eléggé megviselte Athost, az első napon morcos volt mindenkivel, nem értette még, hogy mi történik vele most. Szerencsére hamar megbarátkozott az új mindennapokkal, és egy nagyon aranyos, játékos, bújós kutyát ismerhettünk meg benne. Nagyon szeretett labdázni, kevés olyan kép van róla, ahol nincs labda a szájában. Athos május elején elköltözött új, végleges családjához.

Herodes, 2012. márciusában került hozzánk. Gazdája sajnos megváltozott körülményeire való tekintettel nem tudta tovább vállalni a kutyát, akin az ő állatorvosa szerint bőrdaganatok alakultak ki, amelyből egyet meg is operáltak. Kivizsgáltattuk, s sajnos kiderült, hogy a problémát a T4 hormon alacsony szintje okozza elsődlegesen, a kutyának élete végéig gyógyszert kell szednie. Herodes hamar megszokta a tárnoki életet, sokat kellett még tanulnia, nagyon szeretett játszani, bohóckodni. Gazdijelöltje többször is járt nála látogatóban Tárnokon, és már nagyon várta, hogy újra egy doggal oszthassa meg mindennapjait. Májusban költözött új családjához, ahol voltak macskák, de szerencsére rutinosan közlekedtek és messze elkerülték Herodest. Sajnos nem sokáig lehetett boldog gazdis kutya, mert júliusban kaptuk a szomorú hírt, hogy Herodest megmérgezték, és hiába a gyors orvosi ellátás, meghalt.

Cleo, 2012. áprilisában érkezett hozzánk, gazdája kért tőlünk segítséget, megváltozott körülményeik miatt már nem tudtak róla gondoskodni. Cleo egész életét egy kennelben töltötte, egy kistestű kutyabarátjával együtt. Mikor hozzánk került minden új volt még neki. A világból szinte semmit nem ismert, ezért szépen lassan kell megszoknia a mindennapokat. Nagyon félt mindentől, ha póráz került rá, akkor lefeküdt a földre és nem mozdult. Hamar jelentkezett érte egy tapasztalt dogos család, akik elveszítették előző kutyájukat, és amikor meglátták Cleot egyből beleszerettek. Sokat jártak ki hozzá Tárnokra, így Cleo már ismerős családhoz költözött május elején.

2012. április végén a váci menhelyről kértek segítséget egy német dog keverék kamasz számára, akinek belének utolsó szakasza kizáródott, így azonnali műtétre szorult. Nem mondtunk rá nemet, nem is lehetett volna, hiszen az élete múlt a gyors beavatkozáson. Így lett nekünk egy Szamba kutyánk, aki az első időszakban három, egymást követő műtéti beavatkozáson esett át. A kiskutya állapota miatt számos álmatlan éjszakánk volt. Szamba hosszú klinikai tartózkodás után ideiglenes befogadóhoz költözött, Csilla vállalta őt, ahol Csilla gondoskodásának köszönhetően rohamosan javult az állapota. Új ideiglenes otthonában két kutyatársra és macskabarátokra is lelt. Júliusban ideiglenes befogadója, Csilla úgy döntött, hogy megtartja Szambát, nem akarja már másnak odaadni.

Báró, 2012. május elején átkerült az Egyesületünk gondozásába, a szegedi Tappancs Állatvédő Alapítványtól. Bárót az utcán találták, rendkívül elhanyagolt állapotban. Az oltásait megkapta és nagyon szépen gondját viselték a költözéséig. Báró nagyon jókedvű, bújós öreg Úr. A viselkedése alapján nem mondaná meg senki, hogy hány éves.  Báróról sajnos kiderült az orvosi vizsgálatok során, hogy bőrférgessége mellett, szívférges is. Rá nem volt itthon komoly érdeklődő, így ő is elutazott június végén Német partnerszervezetünkhöz.

Huch, 2012. májusában érkezett hozzánk gazdától. Huch egyik szemére nem lát egy kölyökkori sérülés miatt, de ez őt semmiben sem zavarta. Igazi mókamester, folyton labdázik, rohangál. Nagyon gyorsan tanul, és rendkívül jól fogadta az életében történt változásokat is. Türelmes, játékos szépség, aki mindenkivel jól kijön. Huchra több jelentkezőnk volt, többen meg is látogatták őt. Végül egy tapasztalt kutyás családba költözött augusztus elején, ahol egy boxer társa is lett, Frankie személyében.

Tulipán, 2012. június elején került át a gondozásunkba, a budaörsi menhelyről. Kezdetben egy állatorvosi klinikán helyeztük el. Nagyon félénk, visszahúzódó kutyalány volt. Séta közben ő is leginkább lefeküdt pihenni, vagy leült és nézelődött. A visszafogott, nyugalmat árasztó, kedves Tulipánt hamar megkedvelte mindenki. Alig egy hónap után ő is Németországban talált új családra.

Rida, 2012. június végén érkezett hozzánk gazdától. Sajnos nem jött ki jól az idősebb kan doggal, akivel együtt éltek. Többször összeverekedtek már, egymásnak több, kisebb-nagyobb sérülést okozva ezzel. Felügyelet nélkül már nem maradhattak együtt egy percre sem. Újra Gabi segítségét kértük, hogy Rida kaphasson egy esélyt Németországban, így ő mivel oltott, chipezett és ivartalanított volt, csatlakozhatott az utazókhoz és már másnap utazott Németországba.

Zerlint 2012. július 13-án találták Sóskúton. Nagyon rossz állapotban volt, rettentő sovány, a szőre hullott, elhanyagolt, a szeme gyulladt, illetve a lábaival is komoly gondok voltak. Hasán volt egy daganat, így egyből a klinikára vittük. Zerlin sajnos pár nap múlva nagyon rosszul lett, és semmilyen orvosi ellátás nem javított az állapotán. Nem hagyhattuk őt tovább szenvedni, el kellett őt engedni.

Zoé, 2012. július végén érkezett hozzánk várólistáról. Már régóta egyeztettünk a jövetelükről, nem egyedül került gondozásunkba, hanem kutyatársával, egy keverék kannal, Pepével. Már fél éve egyedül éltek egy telken, ahova csak etetni jártak hozzájuk. Zoé egy nagyon kedves, félénk, mindenkivel tökéletesen kijövő, idősebb kutya. Ivartalanítás után volt egy kisebb komplikáció, szerencsére semmi komoly, de nem szerettük volna a kennelsorra visszavinni. Nóri vállalta őt ideiglenesen, így nem kellett Tárnokon lábadoznia. Sajnos itthon egyáltalán nem volt rá jelentkező, de szerencsére Német partnerszervezetünk jelezte felénk, hogy szeretné átvenni tőlünk Zoét, így ő szeptember közepén elutazott Németországba.

Pepe, 2012. július végén érkezett hozzánk, Zoéval a dogtársával együtt. Nehezen szokta meg a tárnoki életet, nem jött ki más kutyákkal, így csak Zoéval sétálhatott a kifutón. Fogyókúrára kellett fognunk, mert nagyon sok felesleg volt rajta, most már sokkal jobban néz ki. Hamarosan jelentkezett egy fiatal pár, hogy szeretnék őt ideiglenesen befogadni, és ha minden jól megy, akkor megtartják. Pár hét után, jött a levél, hogy szeretnék őt megtartani, ennek mi nagyon örültünk. Sajnos nem telt el sok idő, és ami addig nem volt probléma, az egyszerre azzá változott, pedig mi mindent elmondtunk Pepéről. Sokkhatásként ért minket a hír, hogy vissza kell hoznunk, de szerencsére lakásból nem kellett a kennelsorra visszamennie, mert egy kedves segítőnk, Réka ideiglenesen vállalta a befogadást. Pepe iskolába jár, hogy megtanuljon kommunikálni a többi kutyával, így talán könnyebben találunk neki végleges családot. Jelenleg egy ismerős panzióban él Szilviéknél, és az első hírek szerint azonnal beilleszkedett a falkába. Pepe még mindig gazdikereső!

Akira, 2012. szeptember elején került hozzánk. Fegyverneki állatvédők kerestek meg minket és kérték a segítségünket a kutya elhelyezésében. Akira nagyon kedves, barátságos kutya. Sokan érdeklődtek felőle, végül egy fiatal pár látogatta meg őt, majd a sétanapra is eljöttek hozzá, hogy vele töltsék ezt a napot, és jobban megismerkedjenek vele. Szeptember végén, az ivartalanítás után már azonnal új családjához költözött.

Lara, 2012. szeptember közepén érkezett hozzánk. Mindössze 27 kg-ot nyomott, egy másik Állatvédő Egyesület kérte a segítségünket, mikor ők is tudomást szereztek a lesoványodott kutyáról. Szerencsére hamar át tudtuk venni Larát, aki a kezdeti napokban kavicsokat ürített, valószínű, hogy már annyira éhes volt, hogy azokat is megette. Lara egyből ideiglenes befogadóhoz költözött, Katáékhoz. Így tudtuk biztosítani neki a napi többszöri etetést, gondozást és szeretgetést. Szépen beilleszkedett Katáéknál a falkába, a macskákkal is jóban volt. Sokat hízott, egyre jobban kinyílt, végül november elején elutazott Németországba, hogy szerető családra találjon.

Anselmo, 2012. szeptember végén került át hozzánk a salgótarjáni gyepmesteri telepről. Nagyon kedves, barátságos kutya, mindenkivel jól kijött, még Lilivel is összebarátkozott Lili költözése előtt. Volt rá egy nagyon szimpatikus jelölt, így Anselmo november elején elköltözött új családjába, ahol vannak kutyatársai is.

Marshall, 2012. október elején érkezett gondozásunkba. Marshall tulajdonosa megkérte egy ismerősét, hogy vigyázzon pár napot a kutyára, majd soha többet nem ment érte. Hiába hívták, mindig megígérte, hogy megy, de sosem vette magához őt újra. Egy hónap után kértek segítséget Egyesületünktől, hisz a befogadó család nem tudta őt megtartani. Marshall egy nagyon kedves, bújós kutya. Részt vett a tárnoki okosokkal az iskolai foglalkozásokon is, amiről készült videó. Folyamatos orvosi ellenőrzés alatt áll, fájnak a lábai, egyenlőre gyógyszert szed rá. Jelenleg ideiglenes befogadónál, Nelliéknél tölti mindennapjait. Továbbra is várja az álomgazdik jelentkezését.

Atlasz, 2012. november elején került a gondozásunkba, Lilivel a dogtársával együtt. Gazdájuk kérte a segítségünket, mert megváltoztak az életkörülményeik. Atlaszhoz már érkezése napján látogató érkezett, mivel nagyon tetszett a családnak, így a következő héten az ivartalanítás után, már költözhetett is új családjába. Sajnos tegnap óta Atlasz újra a gondozásunkba van, mert megkapta a család gyermekét, így újra gazdikereső.

Lili, 2012. november elején érkezett a gondozásunkba Atlasszal, a dogtársával együtt. Lilit nagyon megviselte a változás, nehezen viselte, hogy kennelben kell lennie. Ő is nagyon szerencsés volt, mert a következő héten látogatókat fogadott, kölcsönös volt a szimpátia. Mivel Lili ivartalanítva került hozzánk, így ő azon a hétvégén elköltözhetett új családjához.

Slash, 2012. november végén érkezett hozzánk. Egy kennelben élt, nyakörv, póráz sosem volt még rajta. Szinte semmit nem ismert a külvilágból, mindentől félt.. Az első pórázos séta alkalmával pár lépés után lecövekelt, nem mozdult, csak nézelődött. Több kutyával élt együtt, így nagy segítség volt neki, ha látott maga mellett egy kutyatársat. Igazán barátságos, bújós óriás. Tárnokon több kutyával megismertettük, mindenkivel barátságosan, félénken viselkedett, de egy kis idő elteltével kezdett nyitni feléjük. Slash december közepén elutazott Német partnerszervezetünkhöz, hogy új életet kezdjen, jelenleg ott várja a gazdik jelentkezését.

 Dante, 2012. december közepén érkezett hozzánk gazdától. Fiatal kora ellenére sok mindent tapasztalt már az életből: szép kölyökkor, szeretgetés, babusgatás, aztán hirtelen idegenekhez került, ahol nem tartották őt jól, majd egy lánc végén kötött ki, szomorúan, lesoványodva. Dante nagyon jó kutya, alkalmazkodó, kedves...reméljük, hogy hamarosan már felszabadultan játszik már a többiekkel.

Pablo, 2012. december 23-án került a gondozásunkba, nagyon betegen, szinte magatehetetlenül. Állatkórházban helyeztük el, és megkezdték kivizsgálását. Annyira kritikus volt az állapota, hogy maga alá vizelt, felállni sem tudott, bár sosem adjuk fel, de nála tudtuk, hogy csak a csodában hihetünk. Semmilyen kezelésre nem reagált, amikor jött a telefon, hogy döntenünk kell. Sajnos egy nagyon súlyos szívbetegség volt az állapota hátterében. Nem gyógyítható rendellenesség, szinte már alig tudta ellátni a feladatát a szíve. Szenvedni nem hagyhattuk, ezért elengedtük őt.


Jöjjön egy kis statisztika:

• idén 22 német dog és 3 német dog keverék kutya került Egyesületünk gondozásába
• ebből 20 kutya érkezett gazdától, a többiek más szervezetektől kerültek hozzánk
• 2 kutyának már sajnos nem adatott meg, hogy új családban élhessen, Herodesünk pedig már új otthonába költözése után halt meg
• 8 kutyánk talált gazdára Németországban, a többi 14 gazdikeresőnk itthon kezdett új életet
• a 22 kutyából ketten pár hónap gazdis élet után visszakerültek Egyesületünk gondozásába, és ők továbbra is gazdikeresők
• jelenleg 4 gazdára váró kutyánk van, 2 fajtatiszta, 2 keverék
• a várólistánkon 3 fajtatiszta német dog van

Köszönjük az egész évi figyelmet, segítséget, támogatást. Reméljük jövőre is számíthatunk Rátok. :)