Marshall ideiglenes befogadói szemével

Azt a feladatot kaptam, hogy írjak Marshallról, mivel én (mi a párommal) lettem az ideiglenes befogadója.

Igazából már sokkal hamarabb meg kellett volna írnom, de egyszerűen valahogy sosem jutott rá idő, és igazság szerint várni is szerettem volna vele egy picit, hogy hátha rátalálok Marshall valamilyen rossz oldalára is, hogy ne csak jót kelljen róla írnom, de ez nem jött össze…

Így következzen a beszámoló.

Marshallal az ismeretségünk korábban kezdődött, minthogy befogadtuk volna őt magunkhoz. Először tisztességesen végigcsináltuk a kutyasulit, ami majd két hónap volt. Először is hosszú sétákra mentünk, hogy megismerhessük egymást. Legelső találkozásunkkor nagyon meglepődtem, hogy mennyire rossz állapotba lehet hozni egy kutyát… Az pedig még meglepőbb volt számomra, hogy a kutya minden megpróbáltatása ellenére is próbált bízni az emberekben. Mindig késznek lenni és bármit megtenni egy simiért vagy csak azért, hogy bújhasson egy picit és szeretet kapjon.

Nos Marshall ilyen volt, akármennyire is rosszul bántak vele előtte, akármennyire is lefogyott, a szemében ott volt az a csillogás, hogy Ő tartozni akar valakihez (egy GAZDÁHOZ). Ezért Ő bármikor bizalmat fektet egy új kibontakozó kapcsolatba, cserébe bármit megtesz. Épp ezért sikerült nagyon jól a kutyaiskola, amiről már olvashattatok az előző beszámolókban. Ezért gondolkodtunk el rajta a párommal, hogy Marshall az a kutya, akit szívesen befogadnánk, hogy ne a hideg kennelbe kelljen átvészelni a fagyos telet, amíg rá nem talál a megfelelő személy.

Kiskoromban volt már kutyám, akivel együtt nőttem fel. Párom is tapasztalt kutyatartó, de eddig lakásba egyszerűen nem szerettünk volna saját kutyát. De addig-addig tanakodtunk és törtük a fejünket, mígnem arra a döntésre jutottunk, hogy Marshallal teszünk egy próbát. Meglátjuk, hogy össze tudjuk e egyeztetni a munkánkkal a sétákat, a figyelmet, illetve ki tudjuk e elégíteni a kutya igényeit is. Amikor szóba hoztuk a német dogos csapatnál, hogy szeretnénk haza hozni a nagy dömpert mindenki nagyon örült neki. Csak azt nem tudtuk, hogy fog viselkedni lakásban, mert az előző gazdáiról nem tudtunk sokat, így azt sem, hogy szobatiszta e, vagy épp megleli e a helyét egy kisebb helyen. De ezek a tények nem tartottak vissza minket attól, hogy adjunk neki (magunknak) egy esélyt, így hazahoztuk.

Első nap elment kozmetikushoz, mivel egy nagyobb dömperről van szó, és eddig mégis kint volt egy kennelben gondoltuk nem árthat, ha nem mi fürdetjük meg elsőre, hanem rábízzuk egy szakemberre. A kozmetikusnál fantasztikusan viselkedett. A fürdés egyáltalán nem volt ellenére, főleg hogy közben ment a szeretgetés. A hajszárítóval sem volt semmi problémája. Így a kozmetikus hamar szívébe zárta. Nagyon szép csillogós bundája kerekedett hirtelen az alapos fürdetés után.

Így már teljes „harci díszben” jöhetett a bevásárlás kaja terén, és a jutalomfalatok sem maradhatnak el, na meg a kötelező szájkosár. Amint bementünk az üzletbe, illemtudóan jött, mintha egy teljesen megszokott dolgot csinálnánk. Kaptunk is egy kedves eladót, aki segített nekünk és miközben a Futrinkáról meg a kutyákról beszélgettünk, egyszer csak azt vettük észre, hogy a kutya feltűnően csendben van. Hamar rá is jöttünk miért: túl közel álltunk a kimérős jutalomfalatokhoz. Így amíg mi beszélgettünk ő kóstolgatott dog módjára a pici kis szájával. Szóval itt be is írtuk neki, hogy többet nem megyünk együtt vásárolni, mert amíg mindenkit a mancsai köré csavar, addig vagy tízszer jóllakik közben.

Utána jött a nagy hazaérkezés. Először el sem akart mozdulni mellőlünk pedig volt egy saját fekhelye a másik szobában kényelmesen megágyazva. De az nem volt olyan biztos, mint mellettünk lenni (közben biztos köddé váltunk volna, vagy épp elnyelt volna a szoba fala, legalábbis biztos ez járt a fejében). Este el kellett mennünk itthonról egy fél órára gondoltuk addig is teszteljük az új lakót, hogy mit rombol meg hasonlók. Viszont furcsa mód, ahogy hazaértünk minden a helyén volt, nem piszkított be a lakásba, nem rágott meg papucsot, zoknit vagy épp papír fecnit. Nagyon büszkék voltunk ám, hogy elsőre úgy tűnt nem lesz vele semmi gond (később sem lett). Utána rájöttünk, hogy azért mégsem egy angyal Marshall, mert a földön találtam egy tányért. Először rá sem tudtunk jönni, hogy mi lehetett benne, főleg arra nem, hogy került a földre. Kis idő múlva megvilágosodtunk: keksz meg apró süti volt a tányér tartalma, ami nyomtalanul eltűnt (persze annyira nem nyomtalanul, mert utána valaki nagyon nem volt éhes). Így meglett Marshall gyenge pontja: a HASA. Azért bármit megtesz. Ha kell óvatosan settenkedik és elcseni az elfelejtett falatokat (nem mintha nem kapna rendesen enni). Pedig az etetésénél figyelnünk is kell, mert nem szabad hirtelen sokat híznia, mivel fájt (néha még most is fáj) a csípője, főleg a hátsó lába. Így csak mértékkel ehetett, mert ha túl sokat hízott volna egyszerre, akkor csak még nagyobb fájdalmai lettek volna, ezért figyeltünk rá.

Miután beköltözött hozzánk eleinte nem is akart kimenni a szobánkból. Inkább kuporgott magában a földön és figyelt minket, minthogy átmenjen a másik szobába ahol egy puha fekhely várta és ott aludjon. Első éjszaka ebből problémánk (inkább nekem) is volt, mert kizártuk a szobánkból, amit úgy érzékelt, hogy száműztük őt. Ez azt eredményezte, hogy az éjszaka folyamán arra ébredtem fel néha, hogy alig hallhatóan nyüszögött vagy sírt nem is tudom pontosan, de a lényeg hogy én nem tudtam tőle aludni, a páromat nem igen zavarta. Ezek után másnap este ragaszkodtam hozzá, hogy hagyjuk nyitva a szobaajtót, meglátjuk, mit csinál alapon. És láss csodát: a kutya lámpaoltásnál még leellenőrzött minket az ágyban, hogy alszunk és megvagyunk, utána pedig mint aki jól végezte dolgát kisétált a saját helyére és átaludta az éjszakát. Így meglett a gyógyír az esti hangoskodásra, ami csak engem zavart.

Szóval egy szó, mint száz Marshall tökéletes lakáskutya. 100%-ig szobatiszta (eddig egyszer sem történt baleset) nem rág szét semmit, nem kóstol meg semmit, amire nem kap engedélyt. Ha kaját nem hagyunk az asztalon az orra előtt, amit megszerezhet, akkor az asztal közelébe sem megy. Amikor itthon vagyunk sem igazán pörgős fajta: nem ugrándozik, inkább elfekszik mögöttünk a kis szőnyegén egy darabig őrködik mellettünk és utána átvonul a saját szobájába pihenni. Eleinte próbáltam vele játszani, de kb. 5 perc után megunja a dolgot, vagy egyszerűen tudomást sem vesz a játékról. Helyette inkább azt várja, hogy simogassam, szeretgessem, bújhasson a nagy fejével.

Egy negatív dolgot tudok talán itt csak megemlíteni (tényleg apróság), hogy amikor épp megrázza a fejét (ami elő szokott fordulni néha), akkor a nyál repdes száz irányba. A véleményem szerintem ez dog "betegség" és egyáltalán nem meglepő annak, aki ismeri ezt a fajtát. Nekem ez új dolog még, de már kezdjük megtanulni, hogy ha épp fejet akar rázni, akkor szépen kifordul a szobából és utána bújik csak vissza.

Mindemellett azt is lelkesen megtanulta, hogy miután ivott (ami egy külön mesterség nála), megvárja, amíg megtöröljük a száját. Eleinte nem értette, hogy ez mire jó, később már külön élvezte a dolgot, és manapság már odáig fejlődött a dolog, hogy kétszer háromszor is belebukik egymás után az itató tálba, csakhogy egy kis masszázst kapjon a pofija.

Lakásban való lét terén nagy kérdés volt még a kanapé is… A szóban forgó fekvőhelyre, egyszer sem mert feljönni, legalábbis amikor láttuk volna. Bár egyszer nagy valószínűséggel megpróbálkozott vele, mert amikor hazajöttünk egyik este láttuk, hogy furán sántít az első lábára. Szerintem bepróbálkozott a kanapéval, csak nem volt számára megfelelő magasság, így maradt a saját ágyánál.

Na már most, amikor Karácsonykor elmentünk a szülőkhöz, ott nem igen volt gondja azzal, hogy hol feküdjön. Mivel elsőre meg lett neki engedve, hogy felmenjen a kiszemelt kanapéra, utána onnan le sem lehetett zavarni. Teljes kényelembe helyezte magát, és figyelmesen szemlélte a körülötte lévő világot. Gyerekek között nagyon türelmesen elvolt még a karácsonyi zsongás közben is. Nyugodtan hagyta, hogy rohangáljanak körülötte, sőt a nyomorgatást is nagyon jól viselte.

Karácsony után, ahogy hazajöttünk, kíváncsi voltam, hogy fel mer e jönni a kanapéra, de rájöttem, hogy külön raktározza a szabályokat, amit ott szabad volt, azt tudja, hogy itthon nem érvényes. Így megy a rend is a kis buksijában.

Ezek után a lakásban élés már csak egy részlete maradt ki: mit csinál a kutya, ha látja, hogy elmegyünk otthonról? Az első napokban nagyon rosszul viselte a dolgot, szinte biztosan élt még benne a kép, amikor eredeti gazdája otthagyta őt egy ismerősénél. Így amikor csak mentünk az ajtó felé, és ő nem kapott pórázt ment a sírás, hogy miért hagyjuk ott. Nem volt  nagyon vészes, csak nyüszögött picit. De mivel panellakásban lakunk és vékonyak a falak, így szóvá tette a lelkes szomszédunk, hogy a kutya órákat vonyít az ajtóba hajnaltól…. Elég nehezen hittem el, mert amelyik időpontot belőtte a szomszéd akkor mi itthon voltunk és nem nyüszögött, főleg nem vonyított a kutya…

Na de hogy mindenki boldog legyen Henihez fordultunk segítségért (a kutyasuli alatt ő volt a trénerünk). Ő látott el jó tanácsokkal, hogy mit lehet tenni egy síró kutyával. Így Marshall kapott egy kong nevezetű játékot, amit meg lehet tölteni mindenféle finomsággal és a kutya figyelmét hosszú időre leköti. Azóta hűséges társunk a játék, és amikor csak elkezdünk öltözni Marshall alig várja, hogy megkapja a mindenféle jóval megtömött kis kongját, fürkésző tekintetében már csak azt látjuk, hogy a játékra koncentrál, semmi másra.

Azóta egyáltalán nem ad ki hangot a kutya a lakásban. Ugatni nem igen szokott, eddig egyszer kétszer hallottuk a hangját, amikor a szülők kertes házánál házőrzőnek képzelte magát. Akkor, aki csak elment a kapu előtt, és ő épp kint volt az udvaron aktuális dolgát végezni, lelkesen rohant, hogy megvédje a területet és mély hangján elkezdett ugatni. A fellángolás nem tartott sokáig, mert az illető vagy gyorsan tovább állt, vagy rá lett szólva a kutyára, aki utána lelkesen, mint aki jól végezte a dolgát abbahagyta az ugatást.

Marshallt most már nyugodtan hagyjuk itthon, egyszer sem tett kárt eddig semmiben, nem zavarja a szomszédokat (hála ezért Heninek, meg persze a kongnak). Csak élvezi, hogy meleg lakásban lehet, amikor itthon vagyunk folyton szeretgetjük.

A nap csúcspontja pedig nem más, mint a séta….

Marshallról tudtuk, hogy nem igazán csípi a kan kutyákat, hogy miért az okát nem ismerjük. Szukákkal jól kijön (szülőknél készült képeken látszik mennyire jól), de a kanokkal valamiért nincs megbarátkozva. Így a sétáknál nagyon figyeltünk nehogy konfliktus legyen (mégiscsak új lakóról van szó a környéken, aki nem más, mint egy német dog).

Napi séta rutinja egyszer lemegyünk vele korán reggel és késő este egy-egy gyors körre, hogy elvégezze feladatát. Napközben pedig ahogy időnk engedi egy-két hosszabb séta jár a lakáslakónak.

Egy patak partján lakunk, és a közvetlen közelünkben nincs körbekerített kutyafuttató, csak kijelölt területek, épp ezért fokozottan figyelünk Marshallra, amikor lemegyünk sétálni, mert itt vannak olyan lelkes emberek, akik póráz nélkül nyugodt szívvel odaengedik kutyájukat ismeretlen kutyához. Mindegy, hogy mi épp rövidre fogjuk a pórázt, hogy elkerüljük a találkozást, mert még mi sem ismerjük a kutya reakcióit… Szóval nem igen fejlett itt a kutyasétáltatási etikett (ezzel nem akarok megbántani senkit). De ha én azt látom, hogy közelít felénk egy idegen kutya a gazdájával akkor megkérdezem, hogy nem gond e ha odamegy az én kutyám szaglászni esetleg ismerkedni… Errefelé viszont már találkoztunk olyannal, akinek a kutyája ugatva rohant felénk a patak túlpartjáról át a hídon, miközben gazdája nyugodtan telefonált. Nem is zavartatta magát, hogy a kutyája épp merre jár… Az ilyeneket én csak felelőtlen gazdának tudom hívni.

Azt szeretem a legjobban, amikor miniatűr kutyák félelmükből támadnának Marshallnak, ő meg szegény néz rám, hogy mit csináljon egy ekkora mérettel…

De már ezeket is elég jól szűrjük és nem igen volt még incidensünk. Sőt meglepő módon egész jól kijön kan kutyákkal is, ha hagyunk egy kis időt, hogy oldódjon.

Épp pár napja sikerült összeszedni neki egy új havert, egy fekete labrador fiút. Szintén ivartalanított mint Marshall, és a gazdája szerint nem igazán volt még jóban többi fajtársával, így jó volt látni, hogy nagyokat játszanak. Első találkozásuknál nagy ugatás volt a labi részéről, mert tartott a nagyobbra nőtt dogtól, de amint megnyugodott és látta, hogy nincs mitől félnie, a két öreg harcos (a labi sem épp fiatal) átváltoztak kölyökkutyává: fark csóválva, ugrándozva játszottak kifulladásig. Azóta találkoztunk még velük és akkor már első perctől kezdve meg volt az öröm, hogy végre egy ismerős, ekkor már alap dolog volt a rohangálás, játszás meg ugrándozás (és itt említeném meg, hogy Marshall lába már egyáltalán nem fáj). Nagyon lelkes mindkét kutya. Ezek után csak annyit tudok mondani, hogy lehet hogy először Marshall tart a kan kutyáktól (mert nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel), viszont amint érezi, hogy nincs semmi gond nyugodtan lehet csóválni és kezdődhet a játék.

Sikerült még egy kannal összebarátkoznia: egy kisebb kis döggel, aki a bokájáig sem ér fel, de attól függetlenül nagyon szeretnek együtt sétálni és ugrálni. Meg kell jegyeznem az új haver olyan pici, hogy két lábra kell ágaskodni, hogy meg tudja szagolni Marshallt, de még ez sem zavarja.

Ha séták alkalmával pedig nem épp más kutyákkal való viszonyát vizsgáljuk, akkor szépen sétálunk, csak olyan dogosan. Először nagyon élvezi, hogy kint lehet, de amint próbálna picit húzni elég csak megrándítanom a pórázt és rászólni, hogy lassabban, azonnal visszavesz a tempóból. Ma kipróbáltuk, hogy milyen egy kis futást is belecsempészni a sétába, egyszerűen imádta, de amint szóltam neki, hogy most már szépen megyünk azonnal visszavett a tempóból és baktat. Hol picit előttem, hogy feltérképezze a terepet, hol pedig mögöttem jön. Mindig figyel, amikor az autóúthoz érünk türelmesen vár, mikor megyünk már át. Séták végén pedig nagy lelkesen bevágódik a liftbe és leül, míg fel nem érünk. Utána be az ajtón és toporog, amíg megvagyunk a lábtörléssel, majd pedig jöhet a jól megérdemelt pihenés.

Szóval a végén összefoglalva a dolgot:

Marshall nagyon rossz állapotba került a fajtamentéshez, sikerült elég szépen helyrehozni. A lábfájása nagyon sokáig megmaradt. Most már nagyon jól elvan. Szépen izmosodik a hátsó lába, egyre bátrabb vele (ha nagyon boldog tud ugrálni a levegőben, ami eleinte elképzelhetetlen volt). Igaz gyógyszert kell szednie, de nem vészes, mert a lábfájására olyan „gyógypirulát” kapott, amit havonta egyszer kell bevennie, és cserébe kutya baja. Egy imádni való német dog, folyamatosan tanul. Nagyon szeret megfelelni, és követni a jó példát. Lételeme a bújás, imádja ha szeretetet kap, és ezt megpróbálja a maga módján viszonozni. Nagyon értelmesen tud nézni az emberre, amikor hozzá beszélnek. Szinte mindig szót fogad (vannak néha apróbb balesetek, de amint korrigálva van a dolog, másodszorra már tudja, mit kell tennie). Imád lakásban lenni, és együtt tévézni velünk, majd pedig este elvonulni és nyugodtan szuszogni a helyén. Egyszerűen egy tökéletes kutya, aki szeret bent punnyadni, ha hideg van kint. Szeret kint rohangálni egy kertes ház udvarában, ha épp van egy lelkes kutyatársa.

És szeret csak szeretve lenni!!!!! :)

(Marshall ideiglenes befogadója, Nelli írása.)