Atlasz története

Szeretnénk, ha megismernétek Atlasz történetét teljes-egészében - a mi szemszögünkből.

Atlasz és Lili 2012. november 2-án érkezett meg Tárnokra. Gazdájuk kért tőlünk segítséget, mert megváltozott életkörülményeik miatt nem tudtak már gondoskodni róluk. Külföldön éltek sokáig, egy tanyán, ahol mindkét kutya teljesen szabadon élt. Nem voltak korlátozva semmiben, lehetett kergetőzni, ugrálni egymásra esze-veszett módon is. Aztán visszaköltöztek Magyarországra, egy belvárosi lakásba. 

Itt már nem volt könnyű az élet a két doggal. A tulajdonosok szerették volna megadni az esélyt, hogy a kutyák továbbra is a megszokott körülmények közt lehessenek, ezért megkerestek minket.

 Atlasz annyira szerencsés volt - akkor még annak tűnt -, hogy rögtön a megérkezése napján látogatót is fogadott. Az érdeklődőkkel már váltottunk pár levelet, a kérdőívet kitöltötték, kölcsönös volt a szimpátia. Kinti-benti tartás, dogos tapasztalat, a kutya nem lenne sokat egyedül. Az első találkozás alkalmával nagyon sok mindenről beszéltünk, mivel az érdeklődők előző kutyája nemrég halt meg, mielőbb szerették volna pótolni a hiányt. Megismerkedtek mindkét kutyával, hogy utána hozzuk meg a döntést közösen, melyikük illene jobban a családhoz, kisgyermekhez. Alaposan átbeszéltük, hisz a kisfiú 5 éves. Tény, hogy egy német dog méretű kutya, könnyen felboríthat, elsodorhat egy gyermeket - akaratlanul is - játék közben. Lili visszahúzódóbb volt, ő inkább kerülte a kisfiúval a kapcsolatot, ha közelített felé, akkor Lili inkább arrébb ment. Atlasz sokkal barátságosabb volt, ő bújt a kisfiúhoz, farokcsóválva hagyta, hogy átölelje. Függetlenül attól, hogy mindig is Atlasz volt az erősebb, vehemensebb. Ő ugrál, ha úgy tartja kedve, nem kis magasságokban tud repkedni :)

Én magam többször felhívtam a figyelmet arra, hogy Atlasz nem a család régi kutyája, még nem ismerik egymást, nem lehet tudni pontosan, hogy mire hogyan reagál, ezt vegyék figyelembe. Nem véletlenül szóltam emiatt, mert láttam a kisfiú közeledésén, hozzáállásán, hogy ez sok lehet Atlasznak. Anyuka teljesen jól reagált, abszolút partner volt ebben is, elmagyarázta kisfiának, hogy miért is kell erre különösen ügyelni, Atlasznak és nekik is idő kell, hogy összeszokjanak...stb. Sétáltak együtt pórázon, hogy érezzék Atlasz erejét, próbáltam őket mindenre felkészíteni. A majdnem másfél órás találkozás után, abban maradtunk, hogy végiggondolják ők is még egyszer a döntést.
Másnap reggel egy sms és egy e-mail várt, szeretnének ismét kijönni Atlaszhoz barátkozni. Ez meg is történt, ez alkalommal vonattal jöttek, ismét a kisfiúval. Hoztak egy ruhadarabot is magukkal, hogy Atlasznak hagyjanak itt illatmintát a jövendő családjától. Kitartóak voltak, nem riadtak el attól sem, hogy kutyaiskolába kell járni a kutyával. Rögtön az ivartalanítás után fogadták is Atlaszt, folyamatosan kaptuk a híreket, hogy telnek a napok közösen, nem volt semmi gond. A leírások szerint Atlasz már nem ugrál annyit, rettentő jól kijönnek a kisfiúval, a macskákat néha kergeti, de nem éri utol őket sosem. Majd jött a levél, Baj van - ez volt a levél tárgya. Elolvastam az írást, amiben már többször is leírják, hogy Atlasszal mégsem olyan tökéletes minden, mert féltékeny, a gyereket abszolút nem tekinti felette állónak, és történt egy baleset. Tv nézés közben, megkapta a kisfiút, akinek felszakadt a bőre a fején. Természetesen egyből válaszoltam, hogy nagyon sajnálom, remélem nincs komoly baj, és megyünk a kutyáért! A válaszban elmagyarázták, hogy a kutya egyedül volt éppen a gyerekkel, illetve az a gond, hogy nem szóltak rá sem a gyerekre elégszer, sem a kutyára, hogy mindketten megtanulják mit lehet és mit nem. Atlasz nem viseli el, ha bántja őt a kisfiú - azt hiszem, hogy ehhez nem kell kommentárt fűznöm. Ismét leírtam, hogy azonnal elmegyünk a kutyáért, de megnyugtattak, hogy másnap visszahozzák ők maguk. Előtte még megmutatják egy nagyon neves, elismert kutyakiképzőnek is, hogy kikérjék a véleményét. Nem tudom, hogyan tesztelték a kutyát, de a kutyakiképző szakvéleménye: "Súlyos szocializációs problémákkal küzd, és hatalmas agresszióval rendelkezik,és fejre megy". Én ezt rendkívül nagy badarságnak tartom, igaz nem vagyok kutyakiképző. Ellenben a saját tapasztalatom alapján azt mondom, hogy igen...Atlasznak tapasztalt, határozott gazdára van szüksége. Kutyaiskolába kell járni vele, mert sokat kell tanulnia és természetesen nem mehet kisgyermekes családhoz.

December 31-én délre beszéltük meg, hogy várom vissza Atlaszt Tárnokon. Mikor megérkeztek, a kutya kiszállt a kocsiból és mindannyian döbbenten figyeltük, ahogy egy izgő-mozgó, teljesen túlpörgött négylábú érkezett vissza. Soványabb, mint mikor örökbefogadták, és kiderült, hogy az oltást, amit még meg kellett volna kapnia - előre meg volt beszélve ez is mielőtt elvitték a kutyát! - nem kapta meg. Annak ellenére, hogy engem arról tájékoztattak levélben, hogy ez már megtörtént. Atlasz szépen besétált velünk a kifutóra, elengedtük, hogy szaladgáljon kicsit, játszottunk vele, simogattuk, próbáltuk nyugtatni őt, hisz látszott rajta, hogy meg van zavarodva. Vacsoráját nagyon gyorsan behabzsolta, valószínű az újabb változás annyira nem viselte meg, hogy a pocakját ne tömje tele.


Mikor kiderült, hogy Atlasz visszaérkezik Egyesületünkhöz, az eredeti tulajdonosa egyből megkérdezte, hogy mi történt - mióta hozzánk kerültek a kutyák folyamatosan figyelte a sorsukat. Leírtam neki a történteket, és biztosítottam őt, hogy tovább keressük neki a megfelelő családot.
Elkezdtünk levelezni, és hosszú egyeztetések után abban maradtunk, hogy Atlasz visszaköltözik hozzá. Minden részletet átbeszéltünk, hogy ennek a döntésnek véglegesnek kell lennie, hisz a kutyát nagyon megviselné, ha ismét visszakerülne hozzánk. Sokat gondolkodtam, hogy vajon ez jó döntés-e, hisz nem szoktunk ilyet csinálni, hogy az eredeti gazdának, aki egyszer lemondott a kutyáról visszaadjuk.
Azt gondolom, hogy Atlasznak is jobb, ha nem egy kennelben kell élnie és várnia, hogy vajon mikor lesz gazdája - amióta visszakerült hozzánk, senki nem érdeklődött felőle. A régi-új gazdija el is jött érte Tárnokra, és amikor láttam, hogy mennyire örülnek egymásnak, minden aggodalmam elszállt. Atlasz azóta is minden nap bejár dolgozni a gazdival, kutyakozmetikusnál volt, kutyakiképzőhöz járnak. Minden rendben van vele. Gazdija úgy írta, amióta Atlasz hazatért, úgy viselkedik, mintha sosem ment volna el. A napi rutinja semmit nem változott, sokkal higgadtabb, mint volt. Most az a legfontosabb, hogy ismét magára szedjen pár kilót, hogy ugyanolyan jó formába kerüljön, ahogy mi is megismertük őt.
Boldog gazdis életet Atlasz!

Atlasz fotóit itt megtaláljátok itt.